A fogadóban eltöltött pihentető éjszaka után, másnap alapos bereggelizést követően, túrázni indultak.

Az este majd a reggel folyamán is alig szóltak egymáshoz. Mindketten igyekeztek feldolgozni az este történteket. Csenge magával vitte az iratot a hálószobájába és többször végigolvasta az elejétől az utolsó szóig. Egyelőre még nem tudta felfogni, hogy mi is történt valójában. Árva lányként, azzal a tudattal nőtt fel, hogy szülei eldobták, nem akarták őt, senkinek sem kellett és senki nem szerette. A nevelőotthonban folyamatosan fegyelmezték, merev, korlátolt életet engedélyeztek számára. A nevelőszülőkkel töltött évek borzalmasak voltak. Bár addig sem élt gyermekként, azokban az években hirtelen kellett felnőnie. Egy beteglelkű házaspár kényére-kedvére kiszolgáltatva kellett túlélnie. akkor már megértette, hogy senkire nem számíthat, csak magát tudja megmenteni, mert más nem fogja megtenni. Tőlük megszabadulva ténylegesen is az utcára került, azt gondolta, barátokkal él, akik azonban ugyanolyan elveszettek voltak, mint ő maga. Mégis mindezt sikerült józan ésszel túlélnie. Amikor elfogadta Mala Strana javaslatát, úgy érezte, nincs veszíteni valója. Prostituáltként élt, a nevelőotthonból történt szökése miatt kereste a rendőrség. Akkor úgy látta, hogyha az öreg, kissé furcsa férfi ki is használja, segít elrejtőznie legalább arra az időszakra, amíg hivatalosan, az iratok szerint is nagykorúvá nem válik. Nem akart prostituált lenni, ám biztos volt abban, hogy az öreg sem akar mást tőle, csak a testét. Aztán hirtelen minden felpörgött, a férfi iskolába küldte és megtanította a betörés fortélyaira. Hamis iratokat szerzett be számára, különböző szerepekre és szálhámosságra tanította. Bár mindezt "versnek" hívták, Csenge már ismert minden sort, tudta, hogy amit tesz Strana, Pozór és már ő is, törvénybe ütköző, még ha pontosan nem is ismerte a törvény betűit. Ám a férfi mindeközben nem kihasználta, hanem társként maga mellé emelte. Emberként, partnerként tekintett rá, beszélgetett vele és nem parancsolt, kérdezett és figyelembe is vette a válaszait, kívánságait. Csenge megértette, hogy a férfi megszerette, és ő is ragaszkodni kezdett ehhez a furcsa öreghez. Tegnap pedig kezébe adta az örökbe fogadását igazoló iratot. Nem számított erre, nem is gondolt rá. Bár a pár hónap alatt kialakult kapcsolatuk valóban az apa-lánya viszonyhoz hasonlított leginkább, Csenge mégsem gondolta, hogy mindez megtörténhet, valós. Reggel ismét elolvasta az iratot, alaposan megnézte a pecséteket, aláírásokat. Nem merte elhinni, hogy mindez igaz, de rákérdezni sem akart, félt, hogy Mala Strana elneveti magát és azt mondja, Hecker készíttette az iratot, és csak egy vicc az egész.

Strana hagyta, hogy a lány feldolgozza a történeteket, az általa elmondottakat. Számára sokkal egyszerűbb volt mindez, hiszen hetek óta eldöntötte és mindent megtett, hogy a lehető legtörvényesebb úton vigye végig a tervét. Számára nem volt kérdés, hogy mit érez a kislány iránt és úgy döntött, mindent megtesz azért, hogy egyenesbe hozza Csenge életét. Úgy érezte, bár a lány makacs és önfejű, mindemellett szeretetre méltó, és megérdemli, hogy végre családja legyen. Strana egyetlen rokonának az elvált feleségét tartotta, akit szeretett annak ellenére, hogy annyi ideje a nő elhagyta. Azonban azt az érzést nem lehetett kölcsönösnek nevezni, a nő évek óta eltűnt az életéből. Így megtehette, hogy kedvére szórja a pénzt és költse arra, amire szeretné, ha már oly sokat dolgozott érte. És úgy érezte, ez a lány, aki véletlenül akadt az útjába, megérdemli az ő figyelmét, szeretetét. A férfi nem tartotta magát vallásosnak, nem együttérzés vagy szánalom vezette. Észérvekkel megmagyarázhatatlan módon az első pillanattól bízott a lányban, úgy gondolta, ha született lelki társa, akkor azt Csenge személyében találta meg. 

A nap minden erejét bevetette, hogy a téli ösvényen túrázók élvezzék a kirándulást. Csenge magára vette az új fürdőruháját, bár egyáltalán nem értette, a férfi hol tervez fürdőzni a fagyos tájban. Azonban  Strana pontosan tudta merre vezesse, így nemsokára egy kisebb barlang bejáratához értek. Magabiztosan, de lassan haladt, hagyta, hogy Csenge csodálja a természetes barlang szépségeit. Az útjuk végére mindketten kimelegedtek, hiszen a barlang kellemes klímája, majd a természetes termálvíz meleg párája felmelegítette körülöttük a  levegőt.

– Ahogy ígértem, íme a kellemes vizű medence, ahol megtanítalak úszni.

A férfit követően Csenge is vetkőzni kezdett, bár úgy érezte, semmi nem vonzza, hogy abba a nedves közegbe belelépjen, ami ráadásul mélynek és veszélyesnek is tűnt. A barlang viszont csodálatosan szép volt, elismeréssel figyelte a nedves falak víz és szél által kialakított formáját, melyek visszaverték a csobbanó hangokat. Csenge a fürdőruhájában állt a hidegben, lába még csak a vizet sem érte. Mala Strana élvezte a barlangvíz lágyságát, illatát, és nem igazán értette, hogy a lány miért nem szánja már el magát és csobban mellé. Tudta, hogy a víz tükröződését, játékát szereti nézni, de azt nem gondolta volna, hogy mindennek ellenére irtózik a víztől. A tó közepéről csalogatta, biztatva hazudta, hogy nem is olyan mély, bár lába nem mindenhol érte el az egyenetlen talajt. Ígérte, hogy nagyszerű érzés a víz felszínén lebegni, úszni, meg is mutatta. A példamutatás azonban nem érte el célját, Csenge fagyoskodott, de nem mozdult.

– Nem akarok most megfulladni! – kiabált felé, hangját a barlang fala visszaverte, a visszhang betöltötte a teret.
– Miért, most boldog vagy? – kérdezte a férfi és kimászott a vízből. Átölelte a száraz lányt, aki sikítva menekült volna tőle, a víztől, a hidegtől. A férfi azonban nem engedte, összevizezte saját nedves testével.
– Szóval, boldog vagy? – kérdezte újra.
– Igen, ha lehet ilyet állítani, az vagyok – nézett rá Csenge, a férfi szemébe. – Gyönyörű itt, csak mégis visszabújnék a felsőmbe.
Mala Strana nem engedte, fogta a karját.
– Na gyere, légy jó kislány! – szólt rá apáskodva és a kezét fogva húzta maga után a lányt. Csenge már-már könyörgőre fogta, mikor érezte, hogy a bokáját ellepi a kellemes meleg víz. – Ugye tudod, hogy szeretlek, és csak jót akarok neked? – kérdezte Mala Strana, majd hirtelen elengedte és hagyta, hogy Csenge a szabadulásához felhasználandó erejével beleboruljon a vízbe. Sikítva zuhant, majd toccsant nagyot. Aztán eltűnt a víz alatt. Mala Strana egy pillanatra megijedt, mert bár tudta, hogy itt már egy-egy mélyebb rész is akad, de arra nem gondolt, hogy a lány belesüllyed azonnal, mint egy nagydarab kő, és még csak nem is kapálózik a szabadulásáért. Már éppen ugrott volna, amikor meglátta a szőkésbarna fejét. A lány csapkodott, levegőért kapkodott, de feljött a víz színére, sőt arra is volt ereje, hogy kikiabáljon.
– Utálom az összes férfit! – közölte, majd újra elsüllyedt. Mala Strana mellé úszott, kitartotta a víz felszínére, hogy levegőhöz jusson.
– Tanulj meg úszni, ne veszekedj – javasolta, és elengedte. Még néhányszor kisegítette, de Csenge nem volt kapható semmilyen aktivitásra. Ha levegőt kapott, azonnal veszekedett, egyébként meg eltűnt a víz alatt. Most viszont, a bokáig érő vízben didergett.
– Itt derékig ér – mutatott köztes megoldást a férfi. Csenge nagyon csúnyán nézett rá, tovább didergett a hidegben, végül elkacagta magát.
– Ritka ronda dolog volt tőled, hogy beledobtál az előbb!
– De vízben voltál, majdnem úsztál – nevetett rajta a férfi. – Ha nyár lenne, megmutatnám, hogyan úsznak a békák. A tó körül rengeteg nádas van.
– Ha nyár lenne, szörnyet halnék a nádasban.
– A béka a legjobb mellúszó.
– Szeretem őt, hiszen szúnyogot eszik, de csak úgy messziről szeretem – magyarázta a lány, megborzongott. – Fázok!
– Gyere be a vízbe, itt meleg van.
– Ott víz van.
– Ott meg hideg.
– Ebben úsznak állatok, például békák? – kérdezte Csenge, de óvatosan beljebb lépkedett. Remegett, annyira fázott.
– Igen, úsznak, de nem repülnek.
– Kiterjesztett idioszinkráziám van. A csúszós dolgokat sem bírom.
– Nem hiszek az idioszinkráziádban. Csak hiszti, szokj le róla!
– Pszichológus mutatta ki, hogy van – állította a lány, de egyre beljebb haladt, hiszen érezte, hogy a vízben valóban kellemesebb az idő.
– A pszichológusok betegségnek hívják az egyszerű hisztit. Légy erős és vegyél erőt az iszonyatodon, gyere úszni – javasolta a férfi, közelebb ment a lányhoz, aki azonban már óvatosabb volt, hátrált előle. – Úgy kell úszni, mint egy kedves békuci, aki megeszi a ronda szúnyogjaidat – magyarázta, már-már nevetségesen gyermeteg hangon megfogta a lány kezét, ellenkezése ellenére beljebb sétált vele a tóba. Az elméleti béka-lecke nem sokat segített, ahogy nem ért le a lábuk, Csenge fuldokolni kezdett. Mala Strana hihetetlen türelemmel próbálta neki elmagyarázni az úszás lényegét. Annyit elért, hogy Csenge már figyelt rá, nem csak a körülötte esetlegesen úszkáló állatokat figyelte, próbálkozott is, de folyton víz alá került. Viszont nem fázott, kezdte élvezni a visszhangot, észrevette a finom illatot, a lágyságot. Úgy döntött, megszereti a vizet, de csak a nyakig érőt, ott lubickolt, amíg a férfi magára hagyta, úszni ment a mélységekbe, a kövek közé. Szégyellte kissé, hogy nem megy ez neki, de tudta, hogy mindez nem véletlen. Hiszen régóta eldöntötte már, hogy egy nap úgy hal meg, vízbe fúl és most pont ezt a tervét akarta szétcincálni a férfi és ez a gyönyörű helyszín, a csodálatos hangok, a finom, tiszta illat. Idővel rátalált a lebegés titkára. Kipróbálta, meddig bír a víz alatt lenni, halottat játszott, a víz mindig kiemelte, feldobta, ahogy ő mondta, kidobta magából.
– Nem kellek neki, tudja, hogy nem akarok még meghalni – jelentette ki.
– Befizetek neked egy szobát a szanatóriumba – ígérte Mala Strana a kövekről. Neki már elege lett a vízből, de fél szemét a lányon tartotta, mert Csenge komolyan vette a feladatot, különféle úszást imitált, kitalálta, hogy úszik a sikló, a kacsa. A békaúszás nem ment neki, de kombinálta a kutyáéval, így legalább haladt. Ki tudja mennyi idő telt el, mire bár kiázott a kezén a bőr, úgy érezte, otthonosabban mozog a vízben, és nem fél a vízben úszkáló soklábú kitalált lényektől. Mala Strana már kint szárítkozott, mikor Csenge annyira belejött a locspocsolásba, hogy kijelentette, haza sem akart menni. A férfi végül épp úgy könyörögte ki a vízből, mint órákkal azelőtt belerimánkodta.
A levegő egyre hűlt, Csenge ismét remegett a parton. Magára kapkodta a ruháit, aztán a barlang mélyére indultak, felfedezőtúrára. Strana mutatott neki néhány szép követ, szedtek apró emlékkövet maguknak, és a férfi, hogy teljen az idő és megszáradjanak, előadást tartott a festészet és a víz tükröződése közötti művészeti párhozamról.
A kis vendégház barátságos meleggel várta őket, Csenge ennek ellenére másnap visszavágyott a barlangba, és harmadnap is, sőt, azt szerette volna, ha sosem kell elmenniük erről a helyről. Már nem zavarta a hideg, a mély hóban mászkálás, a víz, az úszás, élvezte minden pillanatát a „nyaralásuknak".

*********

A munka azonban várta mindkettőjüket, a meghívók gyűltek Margharet postaládájában. Pozór irigykedett a pihenésükre, és azért is, amiért Mala Stranának sikerült a lányt bevezetnie az autóvezetés rejtelmeibe.
– Valami titokzatos kapcsolat van köztetek! – állapította meg hamiskásan mosolyogva karvalyorra alatt, de nem fejtette ki, mire gondol, barátja pedig nem avatta be a részletekbe. Csenge szótlanul hallgatta őket, és közös titkukat nem mesélte el még a kíváncsi Pozórnak sem.

Lady Margharet viszont beszélt. Az igazat kiszínezve, szerelmi történetté alakítva mesélte el, hogy milyen gyönyörű kastélyba vitte el a lovagja, beszámolt a barlangról, a tavakról, a tó köré lovas szánokat szaunát, képzelt, sok vendéget, gazdag iparmágnásokat, akik mind a természet kincséért utaztak oda velük együtt a karácsony ünnepén. A nők irigyelték, a férfiak Stranát kérdezték a csodapalota pontos helyszínéről.
– Minden szavadat elhitték! – csodálkozott Mala Strana, amikor már a Csengévé vált lánnyal vacsorázott a Vándorban.
– Naná, Lady Margharet úrhölgy, nem hazudik. De Csenge nem az, ezért írjál nekem a suliba egy igazolást, két napról lógtam.
– Apucival iratod az igazolást? – vigyorgott mögöttük Pozór. – Azért kíváncsi lennék, hogy valójában mit műveltetek ti ott édes kettesben.
– Úszni tanultam – vágta rá Csenge és nem volt hajlandó meghallgatni a férfi más ötleteit. Megkedvelte Pozórt, szerette, ha magyaráz, tanítja őt, de nem bírta az alpár, obszcén megjegyzéseit. Ha még ehhez hozzátette a főzési tudományáról begyűjtött tapasztalatait is, akkor végkép nem tudta elképzelni, miért is töltenek olyan sok időt együtt. Ám végül is Pozór tanította, Strana szinte rábízta a gyakorlati laborlecke átadását. Újabb és újabb csemegével várta a lányt, összedugták az orrukat, hogy a legfrissebb piacra dobott riasztók titkát megfejtsék.
Mala Strana is egyre nehezebb feladatokkal látta el a lányt, éles bevetésekre vitte, próbára tette, önálló feladatokkal bízta meg. Lassan félszavakból megértették egymást, a lány Strana minden mozdulatát leste, figyelte pillantását, gondolatát. 

Végül eljött az az éjszaka, amikor a férfi úgy érezte, hogy a nevelt lánya, választott utódja önálló munkára is képes. Egyedül küldte be egy apró ékszerdobozért egy olyan lakásba, ahol Margharet már járt. Csenge ügyes volt, gyors és határozott. Ahogy megtanulta, aszerint emelte el a dobozt, és bár tudta, hogy Mala Strana valahol ott van körülötte, a megbeszéltek szerint vitte el és adta át Pozórnak, aki leszámolta ott helyben a fizetségét.
– Az első kereseted – mosolygott rá Strana már a saját otthonukban.
– Nem felezünk? – ajánlotta Csenge. Bőven kielégítette a tudat, hogy mindent sikerült jól megcsinálnia, és tudta, hogy mindezt nem magának köszönheti.
– Egyedül voltál benn, tied a pénz – utasította el a férfi, és nem árulta el, hogy végig mögötte állt, fedezte őt. – Mit veszel belőle?
– Nem tudom, mindenem megvan – vont vállat Csenge és körülnézett. A minden, az mind Mala Stranáé volt.
– Félreteszem rosszabb napokra – döntött végül.
– Ne tedd be a bankba, ne hagyd a lakásba – sorolta Mala Strana.
– Tehát mit csináljak vele? – kérdezte Csenge.
– Vidd el Pozórhoz, vagy kérj tőle egy megbízható helyet, személyt, ahol letétbe tudod tenni a pénzt. Valami apróságot vásárolhatsz, de nagy összeget sose költs hirtelen.
– Megbízhatok Pozórban? – kérdezte a lány feleslegesen, hiszen az indián mindent tudott róluk, még többet is, mint Csenge, annak köszönhetően, hogy évtizedek óta együtt dolgoztak Stranával. A férfi megerősítette gondolatait:
– Pózorban mindig megbízhatsz. Ezt már többször elismételtem, így tudhatod, ha tőle kapsz munkát, azt valóban meg tudod csinálni, ha ő mond valamit, az úgy jó, és neked is jót akar.
– Nem értem, hogy az ő lakása miért biztonságosabb, mint ez.
– Mert minket figyelnek, és néha átkutatják a lakást. Pozór közvetítő, köztem és a megrendelő között, sosincs reflektorfényben, nem jár gazemberekhez.
– Te igen?
– Mit gondolsz, kihez járunk a partikra? Mindenki, aki számít ebben az országban már az ismerőse Lady Margharetnek. És én nem hiszem, hogy azt a bizonyos első vagyont bárki is tisztességes úton szerezte meg. Később lehet, hogy jó útra tért, de a jó ember tapasztalataim szerint szegény. Szóval bizony, gazemberek, akárcsak én, vagy talán rosszabbak is.
– Miért nem mondod, hogy én is? – kérdezett vissza Csenge. – Elvégre épp ma volt az első önálló kirándulásom.
– Igen, te is. Csak rólad senki nem tudja, nem feltételezi és nem is hinné el. Amíg így van, biztonságban vagy. És te diáklány vagy, tanulsz, mert ha év végére nem lesz csupa jó jegyed, nagy baj lesz. Ez a félév nagyon gyengén sikerült – fenyegette meg a lányt, amitől Csenge szeme elkerekedett, mert igencsak elhanyagolta a tanulást az elmúlt időszakban. Tudta, ha így halad a következő félév sem fog jobban sikerülni. – Van egyébként más feladatod is – folytatta nevelőapja. – Ideje lenne, hogy bebútorozzuk a másik lakást, hiszen készen van, valamelyik nap jártam arra, az építésvezető átadta a kulcsokat.
– Én is megnézhetem?
– Persze, sőt, te rendeled meg a bútorokat, nekem ahhoz nincs türelmem.

Csenge alig bírt magával örömében, ismét háttérbe került az iskola és a tanulás. Másnap reggel azonnal kimentek a házhoz, lelkesen járta körbe, gondolatban felidézve azokat a perceket, amikor Peterként keverte a betont és a maltert. Minden úgy készült el, ahogy ő akarta, kezdve a nappali faborításával, a déli oldal beüvegezéséig. A szobák színe is a képzeletéből elevenedtek meg, és már készítette is a terveket a bebútorozásra. Mesélni kezdte, hogy mit, hova képzel el a szobákban, de Mala Strana leintette:
– Rád van bízva, csinálj mindent úgy, ahogy akarsz.

Kezébe nyomta a hitelkártyáját, majd csendesen megjegyezte:
– Hagyjál néhány szobát Lady Margharet részére is!