Teltek a napok és Csenge kitartóan tanult. Most egyetlen feladata az volt, hogy iskolába járjon, és a hét három délutánján ő ezt szépen meg is tette. Nem jegyzetelt, figyelt. Tartalmas, nehéz órái voltak, hiszen esti tagozaton nem volt idő beszélgetésre, mellékes témákra. Kizárólag a féléves vizsgákhoz szükséges anyagra szorítkoztak a tanárok, amelyekből írásban a félév során több alkalommal kellett számot adnia az elsajátított tudásáról. A félévi vizsga januárban várt rá, az év végi pedig júniusban. Azonban megtudta, hogy májusban megteheti azt is, hogy előrehozott vizsgát tesz a teljes év anyagából. Csenge ekkor még élvezte a tanulást, és azt tervezte, hogy minél hamarabb befejezi az első tanév anyagát, ezért délelőttönként nemcsak az órai anyagot tanulta, hanem több könyvet is kivett az iskolai könyvtárból, hogy tudásanyag gyarapodjon.
Esténként csavarogni mentek a folyó partjára, szabad délelőttjeiken a városi múzeumokba, képtárba, az éppen fellelhető időszaki kiállításra. A férfi egyfolytában tanította, sőt otthon is próbálta belé oltani a festmények, porcelánok, ékszerek iránti szeretetét. Otthonukban a videó magnó ontotta magából a tudást. Hétvégén kirándulni jártak, hegyet, fát másztak, gyakran nehéz terepen, kötelek segítségével hódították meg a kiálló sziklákat. Mala Strana korát meghazudtolva bírta a tempót, sőt, oktatta, képezte a városi élethez szokott, hamar fáradó lányt.
Egyik délelőtt ismét kiállítás várt rájuk. Csenge hallgatta Mala Stranát, bámulta a képeket, amelyek egyáltalán nem hatottak érzékeire, viszont a férfinak láthatóan tetszettek. "Festő akart lenni, isten bizony" állapította meg magában sokadjára két ásítás között. Igyekezett figyelni, de tekintete el-elcsavargott. Egy ismerős férfira lett figyelmes, aki nem sokkal utánuk érkezett, de kevesebb figyelmet szentelt a képekre, mint kettősükre. Egy idő után már nem is titkolta érdeklődésének tárgyát.
– Nohát, Mala Strana és az állítólagos unokahúga! – lépett hozzájuk, s hangjáról végre Csenge is felismerte az építkezésen megjelent civil ruhás fiatal rendőrt. Strana ismerte a férfit, nem lepődött meg azon, hogy a kiállításon megjelent, azonban épp csak szóba állt vele, pontosabban rászólt, hogy ne zaklassa őket. A férfi gúnyos mosoly kíséretében, válasz nélkül hagyta ott őket, de Csenge érezte, hogy továbbra is őket figyeli. Mala Strana kedve elment a festményektől, megfogta a lány kezét és szó nélkül kivezette a kiállításról.
– Te sem bírod a zsarukat?
– Egyiket sem, de azt az egyet kifejezetten nem!
Strana nagyot sóhajtott, remélve, ezzel a mérge is elszáll. Nem részletezte mi baja van a férfival, és honnan ismerik egymást, vagy inkább azért mérges, mert nem tudta tovább csodálni festményeit. Csenge már megtanulta, hogy felesleges kérdezősködnie.
– Menjünk haza, nemsokára Hacker is megérkezik hozzánk! – javasolta Strana, hátranézett, kereste az őket megzavaró rendőrt. Meg is találta, ott, ahol gondolta, a Galéria előtt állt, őket nézte. Csenge nem vette észre, hogy követik őket, mégis akart volna faggatózni, de Strana arcát látva, inkább elhallgatott. Hamarosan Mala Strana is túltette magát a kialakult helyzeten, már a lányt figyelte, érezte, hogy kérdezné, de nem teszi, rá figyel, az ő reakcióira. Annak érdekében, hogy elterelje a saját és a lány gondolatait is az árnyékukról, kérdezgetni kezdte a néhány hete történt színházlátogatásukról. Csenge emlékezett többnyire mindenre, a férfiakra, a nevekre, a diákokra, azt is meg tudta mondani, hogyan nézett ki a tanárnő, milyen ékszer, ruha volt rajta, pedig alig látták pár pillanatig. Mala Strana elégedett volt vele, csak azzal nem, hogy a lány az előadást unalmasnak tartotta.
– Talán már említettem, hogy hiányzik néhány érzelmi vonal belőled – jegyezte meg és hazaérve Shakespeare–t nyomott a kezébe. – Rómeó és Júlia, a legszebb irodalmi mű, ami szerelemről szól. Olvasd el, talán jó hatással lesz rád – ajánlotta. Csenge elhúzta a száját, ismerte azt a bizonyos szerelmet, azt az olcsót, amit pénzért vesznek a férfiak és rövid időn belül elszáll, mint a reggeli harmat. Hányszor esett meg vele, hogy a kuncsaft arra kérte, ismételgesse neki, hogy szereti, imádja. Csenge ismételgette, hiszen pénzért, miért ne, és azt megtanulta, hogy ettől a pár szótól sem a kapcsolatuk, sem a férfi nem lesz kellemesebb.
– Elolvasom! – ígérte a könyvet lobogtatva a kezébe és elvonult vele. Rövid idő alatt végzett a művel, visszaadta a könyvet.
– Óriási komédia! – jelentette ki és előadta a női szereplő utolsó pillanatait, aki a halált választotta, minthogy a szerelme nélkül, egyedül kelljen élnie. Mala Strana elképedve vette tudomásul, hogy nem hatott a könyv, sem egy könnycsepp, sem ábrándozó hangulat nem lett úrrá Csengén.
– Nem értetted meg a lényeget – magyarázta és elmondta a saját véleményét a műről. Csengére ez sem hatott, nevetett rajta, kitartott véleménye mellett, miszerint ekkora hülyeséget, mint amit ez a két fiatal tesz, normális ember nem tehet, tehát Shakespeare komédiát írt.
– Igazán szórakoztató történet! – zárta le Csenge a maga részéről a vitát. Mala Strana nem értett vele egyet, de nem volt több ideje a témára, megérkezett Hacker. Csenge a szobájába húzódott, amíg a férfiak beszélgettek, aztán mikor a vendég elment, kíváncsian ment ki a papírokért.
– Lady Margharet Doyle, holnaptól életre kelhetsz ismét! – nyújtotta át az igazolványát és az útlevelét a férfi. Csenge elbűvölve nézte, elolvasta az adatokat, megnézte a fényképet.
– Én sem ismerek rád! – mondta ki Mala Strana, amire a lány gondolt. – Jegyezd meg jól ezt az arcot, mert ezentúl ő lesz lady Margharet, és mindig ilyennek kell kinéznie! – tette hozzá és próbára tette a lányt, kikérdezte a lady életéről.
--------
Lady Margharet Doyle a hatodik emeleti lakosztályának az erkélyén állt és nézte az alatta elterülő várost. Aznap jelentkezett be, megérkeztek a csomagjai, a szálloda éttermében megebédelt, majd kicsomagolt. Pezsgőt kapott az igazgatótól, a szobapincér hozta nagy csokor virág kíséretében, aztán ismét magára hagyták. Margharet megpróbálta megszokni maga körül a hirtelen ránehezedő fényűzést. Gyönyörű volt a lakosztály, tágas nappaliból és a hálószobából állt, csillogó fürdőszoba, hófehér kád járt hozzá és minden kényelem, amit csak el tudott képzelni. Igaz, eddigi életében nem sok fényűzésre volt lehetősége, így a képzelete sem szárnyalt magasan. Azonban mint gazdag iráni üzletember volt felesége, ilyen hotelszoba illet hozzá.
Ám most egyedül volt, elterült előtte a város, lassan felgyulladtak az utcai lámpák is, esteledett. Margharet nézett kifelé, a semmibe, fel a csillagokra. "Jó ez nekem?" szólalt meg benne újra a kérdés, de már csak egy pillanatra. Visszafordult a szobába, az erkélyajtó tükörképében meglátta az életre keltett ladyt és tudta, hogy ez jó neki, szereti játszani a szerepét, élvezi, hogy gazdag női szerepbe bújhatott, hogy mindenki körülrajongja, beszélgetnek vele, hallgatják őt, kíváncsiak a véleményére, színházba járhat, estélyekre hivatalos.
Kopogás zavarta tova fejéből az utolsó kétséget is. A szobapincér lépett be, vacsorát tálalt, újabb csokrot tett az asztalra, borravalót kapott a ladytől.
– Legszebb és legkedvesebb barátnémnak! – szólt az üzenet, és a lady tudta, hogy Mala Strana küldte. Vidáman huppant a hófehér kanapéra, bekattintotta a tévét és nekiállt a felségesen elkészített zöldséges tálnak.
****************
Teltek a napok, Csenge hol diáklányként iskolába sietett, hol ladyvé vált. Mindkét szerepét élvezte, bár a delnőjét még tanulta. Tanára, Mala Strana folyamatosan oktatta, irányította, figyelte minden percét, rászólt, ha nem megfelelően, vagy felelőtlenül viselkedett. A lady szinte mindig hozzájuk érkezett délelőtt, Csengeként ment iskolába, és estére Strana kísérte vissza a szállodába a ladyként. A hotel ismerős volt a férfinak, érdekes módon itt is pontosan tudta, hogyan lehet elhagyni a szállodát a hátsó lépcsősoron, minden, a vendégek elől elzárt ajtóhoz volt kulcsa, ismerte a felszolgálók és szobalányok folyosóit, munkaterületeit. Csengével be is járta ezeket az útvonalakat. Esténként tanította a lányt viselkedésre, megjelenésre, beszélgetésre, hazudozásra, bár volt egy olyan érzése, hogy megbízhat Csenge képességeiben. Mintha színésznőnek tanult volna, gyorsan reagált, alkalmazkodott a feladatokhoz, a szerephez. Magát is fejlesztette, ladyként egyre bátrabban kezdett beszélgetésbe, igyekezett, hogy egészen más hangsúllyal, mozdulattal gesztikuláljon, mint a kislány, aki Strana unokahúga volt.
Stranát más dolog is zavarta. Egy férfi, aki folyamatosan a házuk előtt állt, és figyelte őket. Csenge csak napok múlva vette észre.
– Komoly baj van, az egy rendőr? – kérdezte meg végül.
– Csak egy gyertyatartó, egy kisrendőr, aki valami rossz fát tett a tűzre, ezért kiállították megfigyelésre.
– Kit figyel, téged vagy engem? – kérdezte Csenge és zavarában nevetni kezdett. – Engem biztos nem, én diáklány vagyok.
– Eltaláltad, enyém a főszerep. A rendőrök néha úgy döntenek, hogy pár hétig kiállítják elrettentő madárijesztőnek valamelyik bunkót.
– Ejnye, mi az, hogy bunkó! – fedte meg Csenge. – Elvégre úgy áll ott, hogy mindenki láthassa; ni, én zsaru vagyok, téged figyellek, reszkess! Ez a célja, nem? De miért most, és miért téged?
– Hacker az oka. Ha ő feltűnik nálam, ajándékba mindig kapok egy gyertyatartót a zsaruktól. Főleg attól a nyomozótól, akivel nemrég a képtárban találkoztunk. az az alak nem bír leszállni rólam.
– Nem értem – vallotta be Csenge és várta a magyarázatot, félretéve tankönyvét.
– Hacker az alvilágban dolgozik, kishal, de jó kapcsolatai vannak.
– Te is oda tartozol? – kérdezte Csenge, azt már nem téve hozzá, hogyha igen, akkor ő is. Mala Strana azonban nyugodtan válaszolt.
– Nézz már rám, hol vagyok én gazember?
– De Hacker a barátod.
– Megmondtam neked egyszer, hogy ki a barátom – figyelmeztette Mala Strana.
– Igen, emlékszem, csak és csak Pozór – mondta fel a leckét Csenge.
– Így van! Ezt jól jegyezd meg! Hacker különben egy megbízhatatlan alak, és vésd jól a fejedbe, hogyha baj van, ő lesz az első, aki elárul, felad, beköp, ahogy könnyebb neki. Üzleti ügyeim vannak vele, mint mondtam, jók a kapcsolatai. Mit gondolsz, honnan szerzett lady Margharetnek papírokat, teljes hátteret az életének? Ha a bunkó zsernyák utánanéz a lady származásának, márpedig utánanéz előbb vagy utóbb, minden igazolva lesz, amit te állítasz. Angol születés, iráni férj, a te szökésed adatai az iráni rendőrségen...
– Tehát mégiscsak benne vagyunk az alvilágban – összegezte Csenge. Persze tudta, hiszen abból, amire a férfi tanította, más képletet nem nagyon lehetett kihozni, de mégis, eddig nem mondták ki, eddig nem beszéltek arról, mire kell Margharet, miért kell megismernie a festők jellemző ecsetvonásait, miért kell tudnia, mi az arany, mi a bóvli....
– Megrémít a tény? – kérdezte Mala Strana megzavarva a lány gondolatait. Látta Csenge arcán, hogy elgondolkozott, ezért úgy gondolta, eljött az ideje, hogy értelmet adjon az eddigi versnek. Leült a lány mellé, és szerette volna elmondani neki, hogy mi a célja, mit miért csinálnak, egyáltalán végre társként beszélni vele....
– Ez a könyv jobban megrémít! – mutatta fel a kis füzetet Csenge, amelyet Mala Strana érzelmei előcsalogatására szánt és adott át neki.
– Csak próbálkoztam – vont vállat a férfi. – Azt gondoltam, ha a szépirodalom nem hat meg, talán a giccs igen.
– Nem jött be! – vigyorgott Csenge és a földre ejtette a füzetet, bár valójában a szemétbe dobta volna. Bekapcsolta a televíziót, krimit keresett, talált is egy századjára játszott sorozat ki tudja hányadik részét, belefeledkezett. Mala Strana felállt mellőle, felvette a könyvet a földről. Maga dobta ki, hiszen ő is oda valónak tartotta. Visszanézett a lányra, aki még mindig a tévét nézte, pedig a férfi tudta, hogy nem szokta a televízió műsorai lekötni.
