Csenge álmodott, nagy összevisszaságot, de végeredményben rosszat. Zihálva ébredt, pólója nedves bőréhez tapadt, izzadt haja arcához. Már majdnem világos volt, de tudta, hogy messze nincs nyolc, tehát ha fel kell zuhanyozni, és felébreszti az öreget, háklis lesz, talán megint lecsitrizi vagy hasonlóakat vág a fejéhez. Ezen okokból mellőzte a zuhanyt, plédjével halkan csusszant le az ágyról, egyenesen Macihoz, bevackolta magát az ölébe és újra elaludt.

Így talált rá reggel Mala Strana, amikor benézett hozzá, hiszen már régen eltelt az általa kiszabott ébresztő ideje.

– Azt gondoltam, valami bajod van, hogy nem keltél még fel! Tudod, hogy fél tíz is elmúlt?

– Csodás álmom volt, mézzel álmodtam – idézte Csenge Micimackó szövegét, de a férfi ezt nem tudta, csak szemezni kezdett a nagy barna fotelággyal.

– Honnan szedted ezt a szörnyedményt?

– Medvedmény, ha lehet, de ne bántsd, ő Maci, mint már mondtam – jelentette ki újra a lány és zuhanyozni indult.

Később reggelit kapott, és azalatt amíg elnyafogta, hogy izomláza van, valójában rossz álmok kergették az éjjel és csak Maci ölében tudott megnyugodni, a férfit is rávette, hogy ne cikizze a mackóját. Ennek köszönhetően, amikor együtt felmérték Csenge ruhatárát a férfinak már sikerült Maci lábát elkerülnie, és kíméletesen arrébb helyeznie az útból. Strana helyet csinált a lány ruháinak, de nem sokat kellett pakolnia a szekrényéből, Csenge alig hozott magával pár ruhadarabot. Hosszas körítés után a lány bevallotta, hogy sokkal többet nem is tudott volna hozni, legtöbb ruháját, az úgymond munkaruháját Lisától kérte kölcsön, más helyzetekre elég volt az a pár ruhadarab, amely ekkor már elfoglalta a szekrény polcát.

– Megyünk vásárolni – döntött a férfi, és miközben a bevásárlóközpont felé haladtak, elő is adta, hogy milyen ruhadarabokra gondolt. Csenge hallgatta és megnyugodott, mert a felsorolás nem tartalmazott olyan ruhát, amelyben egy lokálban lehetne árulni a testét, sőt a férfi a fehérneműre sem tért ki. Viszont engedte, hogy a lány kedvére vásároljon. Csenge egész életében nem gyűjtött össze annyi ruhát, mint amit most kapott. Kedvére válogathatott, próbálgathatott, a férfi majdnem mindent megvett neki, amit kiválasztott, nem nézte az árakat és nem kérte, hogy illegjen előtte, mint valami manöken. Félrevonult kávézni, majd magának is választott néhány inget, egyúttal javasolta a lánynak, hogy néhány elegánsabb ruhadarabot is próbáljon fel, színházlátogatásról, múzeumokról beszélt, ahol véleménye szerint nem illik farmerben megjelenni. Csenge megfigyelte, hogy a férfi semmilyen nyitott, utcára, strichelésre való ruhát nem választott számára, viszont két fekete színű, kapucnis szabadidőruhát is javasolt a bevásárlókocsiba tenni, majd fürdőruháért küldte a lányt.

– Megtanítalak úszni, hogy ne fulladj vízbe! – indokolta kérését határozottan.

– Akkor hogyan halok meg?

– Halhatatlan leszel. De ha mégsem, kérek helyet neked a costanacui–i otthonban.

– Görnyedjek a hattyúid előtt? – élcelődött Csenge, de választott magának fürdőruhát, egyrészest, és ha már ott volt, néhány fehérneműt is bedobált a majdnem megtelt bevásárlókocsiba. Mala Strana minderre rábólintott, fizetett. Csenge fecsegett körülötte, örömében simogatta a ruháit, aztán cipelte a nagy szatyrokat az autó csomagtartójáig. Amikor már ismét az úton haladtak akkor jutott eszébe, hogy vajon mit kell neki tennie cserébe azért a rengeteg pénzért, amit most a férfi a pénztárnál hagyott. Elcsendesedve ült Strana mellett, aki nem a kertvárosi lakása felé irányította az autót, hanem az egyre nagyobb forgalmú belváros felé. Eszébe jutottak Lisa szavai, amik arra vonatkoztak, hogy mennyire hiszékeny és mindig azt gondolja, az emberek önzetlenek, holott már ezerszer megégette magát, és megtanulhatta volna, hogy mindennek meg van az ára.

– Elfáradtál? – értette félre a csendet a férfi és rámosolygott a lányra. Látva azonban eltöprengő, ijedt tekintetét, meglepődött. – Mi történt? Az előbb még olyan boldog voltál!

– Hova megyünk? - kérdezte Csenge, nem merve előhozakodni félelmeivel.

– A belvárosba, gondoltam, töltsük meg értelemmel ezt a napot, szeretnék neked mutatni néhány szép dolgot, és az egyik kedvenc helyemet, ahol sok időt töltök. Elmondod mi rontotta el így a hangulatodat?

– Eszembe jutott, hogy Lisa szerint mindenért meg kell fizetni. És most te rengeteg pénzt elköltöttél rám.

– Szóval ismét a horrorisztikus fantáziád indult be! - nevette el magát a férfi, aztán komolyan folytatta. – Ezt a vásárlást befektetésnek hívják. Együtt fogunk dolgozni, és ahhoz különböző ruhákra van szükséged. Nekem is van legalább négy nadrágom, több pólóm, pulóverem, cipőm, sőt fürdőruhám is, mert szeretek úszni – Magyarázta, majd az egyik piros lámpánál rá is nézett a szavaira figyelő lányra. – Nem foglak utcára zavarni, nem akarom, hogy eladd a tested és én sem adlak el, mint egy tárgyat. Az üzlettársam vagy, ahogy megegyeztünk tegnap. Most nekem van pénzem, ezért segítek neked, ha majd neked lesz, remélem, te is megveszed azt, amire nekem lesz akkor szükségem. Oké?

Csenge bólintott, és igyekezett elhinni a férfi minden szavát. Mala Strana egy belvárosi parkolóba állította le az autót.

– Most zárd be az autót hét lakatra! – kérte, majd követte a férfit, bár még nem tudta merre haladnak.

– Jól látom, hogy múzeumba igyekszünk? – kérdezte csodálkozva, amikor átvágtak a parkon és egy hatalmas épület lépcsőjén felszaladva, hűvös épületbe léptek.

– Szemed éles, mint a sasé! – erősítette meg a gondolatait a férfi, hiszen a képtár pénztára előtt álltak, ahol Csenge diákjegyet kapott. Mindketten kis ruhapapucsot húztak az utcai cipőjükre, abban csoszogott be az első terembe. A lány csalódottan látta, hogy festmények lógnak sorba a falon, rengeteg tájékoztató szöveggel. Középen bemutatóvitrinekben makettek, festéshez való eszközöket zártak hét pecsét alá, de azok nem érdekelték kísérőjét, az ő figyelmét láthatóan a festmények kötötték le. Csenge unatkozva nézett körbe, csendesen követte a férfit és nézte, amit ő, de nem látott semmi figyelemreméltót. Nem érdekelték a leírások, a festők életrajzát és a festmények létrejöttének körülményeit bemutató szövegek sem. Mala Strana azonban elemébe volt, épp olyan érdeklődve olvasott és csodálta a képeket, mint korábban Csenge a ruhákat. A férfi beszélgetést kezdeményezett egy-egy történelmi eseményről, ami eszébe jutott a festmény kapcsán, de társa csak a vállát húzogatta és udvariasan bólogatott, miközben igyekezett elnyomni egy-egy ásítást. Most a férfin látszott az aggodalom és a csalódottság, hiszen nem értette, hogy a szép angol kiejtéssel és választékosan beszélő lány miért nem értékeli azt a csodát, ami eléjük tárul. Sőt, annyira sem érdekelték a festmények, mint oroszlánt a kamilla virág. Nem harapott rá, nem érezte meg a szépséget, a művészet varázsát. Azért reménykedett, magyarázott, mutogatott, tanított. Végül rájött, hogy mi a gond.

– Hány osztályt végeztél el? – érdeklődött az unottságtól kába lánytól.

– Volt az majdnem nyolc is!

– Akkor honnan vetted a Bibliát meg Darwint? – csodálkozott Mala Strana.

– Felvilágosult apácák neveltek – nevetett a lány vállát húzogatva.

– Értem! Hát, akkor azt hiszem, újabb feladat áll előttünk, be kell írassalak egy középiskolába. A majdnem nyolc az nálad mennyi? Tudsz olvasni, számolni, bár írni még nem láttalak.

– Hát, az nem az erősségem! – vallotta be vigyorogva. – De amit muszáj, azt leírom, ebből eddig sosem volt probléma.

– Ne vigyorogj, le fogsz érettségizni, méghozzá sürgősen – jósolta Strana és már gondolkozni is kezdett a megoldáson.

– Nincs rá szükségem – ellenkezett a lány.

– De van, nagyon nagy szükséged van rá – határozott Mala Strana, kitartóan tovább cipelte a múzeum termein keresztül, megmutatva neki minden, számára értékes képet, végigmagyarázva a történelmi hátteret. Nem engedte, hogy unatkozzon mellette, kérdezgette, olvastatta vele a szövegeket, átbeszélték, amit úgy gondolt, hogy Csenge nem ért meg. Megnyugodott, mert bár nem volt tudása, láthatóan gyorsan felfogta a szavak értelmét, megjegyezte, amit a férfi mesélt neki, a következő festménynél már értelmes válaszokat adott. Elégedetten vezette egyik teremből a másikba, örült, hogyha tanult tudása nincs is, gyors felfogóképességével és éles eszével könnyen boldogult az új, számára ismeretlen helyzetben.

Később megkegyelmezett az egyre jobban fáradó társának, ebédelni vitte és mikor látta, hogy Csenge végre éledezik az étel felett, úgy gondolta, ideje tisztázni vele az otthoni házirendet.

– Szeretném, ha egyelőre nem tudna rólad senki, aki esetleg hozzám jön. Ha vendég érkezik, kérlek, azonnal tűnj el a szobád legtávolabbi sarkába és ne mutatkozz addig, amíg ki nem hívlak!

– Kiktől féltesz, vagy kit féltesz tőlem?

– Nem akarom, hogy bárki is tudja, idő előtt, hogy nálam laksz, hogy lány vagy, hogy létezel.

– Azt hiszem, megint eljutottam arra a szintre, hogy csak hallgatlak, de nem értelek – vallotta be Csenge. – Nem lehetne elmagyaráznod tisztességesen, mire gondolsz? Tegnap mutattál be egy törzsvendégnyi csapatnak.

– Ők barátok, és nem jönnek hozzám. De bárki, aki hozzám jön, nem láthat meg, vagy úgy mondom, nem ismerhet fel. A bárban láttam a színészi tudásodat, kamatoztasd és fejleszd, mert szükséged lesz rá.

– Kit kell eljátszanom?

– Mit szólnál hozzá, ha holnap például az unokaöcsémet – javasolta Mala Strana.

– Tolmácsra van szükségem, szavad sem értem – nézett rá Csenge csodálkozva, a férfi azonban nem magyarázott többet, ismét a képtárban látottakra terelte a szót, vizsgáztatta a lányt, mire emlékszik mindabból, amit látott és hallott tőle. Közben elfogyasztották az ebédjüket, majd az autó felé indultak. Mielőtt beszálltak, Csenge ellenőrizte a csomagokat, és mivel minden ruhája megvolt, megnyugodott. Később viszont ideges lett, ahogy látta, hogy merre vezet az útjuk. Elhagyva a belvárost, egy külső városrész kihalt utcáin haladtak, majd a város szélén egy földútra irányította Strana az autót. Itt még az utcakép is csak kialakulóban volt, a telkeken félig kész épületek várták a további sorsukat, majd kisebb erdő következett, rendezetlenül nőtt fák, sűrű aljnövényzet. A férfi nem mondta, merre mennek, a döcögős földutat követve vezette az autót, és bár a lány sem szólt, érzékelte annak növekvő félelmét.

Ezen a részen úgy tűnt, még a telkek felosztása sem történt meg, de a földút tovább vezetett az elhanyagolt erdő mellett. Pár perc múlva szétnyíltak a fák és egy kialakított, nyersfa kerítéssel körülhatárolt telket értek el. A férfi itt állította meg az autót, biztatta Csengét, hogy szálljon ki vele együtt, a kaput tartó lánc lakatját kulccsal nyitotta, majd bevezette a lányt az udvarra.

A telek közepén minikastély épült, láthatóan folyamatban volt az építkezés, bár most csak ketten álltak a kihalt udvaron. Mala Strana otthonosan mozgott a félig kész épületben, végigjárta a helyiségeket, miközben elgondolkozva nézett körbe. Csenge mellette sétált, már megnyugodott, látta, hogy ismét a horrorisztikus fantáziája csapta be, a kihalt terepre nem miatta érkezetek, bár egyelőre nem tudta, hogy a festmények után miért kell egy építkezés részleteit is megismernie. Egy idő után magára hagyta a férfit, egyedül indult felfedezni a telket, az épülő házat.

Mala Strana figyelte a kislányt, ahogy bemerészkedik a telekre, a házba, legyőzi képzelgéseit, félelmeit, leköti magát, mesét sző az épülő lakásról. Valamiért úgy érezte, hogy ezt a lányt neki teremtették, azért futottak össze, hogy megvalósíthassa terveit. Semmit nem tudott róla, mégis úgy érezte, ismeri őt. Nem tudta, hihet-e neki, a mesének, amit előadott a származásáról, az életéről, mégis valamiért bizalmat érzett iránta. A férfinak társra volt szüksége, valakire, aki segíti abban, hogy továbbra is el tudja látni a munkáját. Semmi máshoz nem értett, csak ahhoz, amit gyermekkora óta művelt, és most, hogy megöregedett, semmi másra nem számíthatott, csak hogy talál egy gyermeket, akit betaníthat és aki segít neki fenntartani mindazt, amit eddig elért. De vajon ez a lány alkalmas minderre? És vajon akarja majd, amire meg szeretné tanítani? Színészi képesség, erő, ügyesség és ész. Erre volt szüksége, és úgy gondolta, Csengében mindez megtalálható, illetve fejleszthető. Ők ketten még sokra vihetik a szakmában, ha ők ketten valóban ketten lesznek. Egyelőre azonban van Mala Strana a tudásával és elképzelésével, s tőle függetlenül Csenge a tudatlanságával és az érzékelhető jó képességeivel.

A lány próbálta betájolni magát, kitalálni hol lesz a konyha, a fürdő, a hálószoba. Strana csatlakozott hozzá, hallgatta a csacsogását, végigjárta ő maga is a házat. A falak álltak, a tető készen volt, a víz, villany, gáz rendben találtatott, csak a többi hiányzott. Mezítelenül álltak a téglák, árván csüngtek a villanyvezetékek, üresen kongott a fürdőszoba.

– Azért még van munka – jegyezte meg Csenge. – Kié lesz a ház?

– Az enyém – válaszolt a férfi és egy félig beszáradt malteres vödörre mutatott. – Meg tudod emelni?

– Naná! – válaszolt hetykén Csenge, megemelte, de a vödör nehéznek bizonyult számára. Mala Strana elmosolyodott és elárulta titkát.

– Holnaptól itt kellene dolgoznod.

– Nekem? Minek?

– Hogy erősödj, kedves, hogy képes legyél egy órát folyamatosan állni, erős legyen a karod, elbírjon, ha fára mászol. Soroljam még?

– Lenne szíved egy gyenge lánnyal ilyen vödröket cipeltetni? – mutatott a beszáradt malterra Csenge.

– Szükséged van rá – bólintott a férfi.

– Vajon miért fogadok szót neked? – tűnődött Csenge.

– Ráadásul fiúként – fokozta Mala Strana a helyzetet. – Az unokaöcsémként mutatkozol be holnap az építésirányítónál, aztán elvégzed a feladatot, amit a mester rád bíz.

– Babilonban érzem magam, nem értem mit zagyválsz – állította a lány. – Két napja sem ismerlek, azt sem tudod, ki vagyok, én sem tudom, te ki vagy, de mégis, olyan dolgokba vonsz bele, ami neked fontos, én meg alig értek. Minek akarod ezt az egészet? Miért fontos neked, hogy fára másszak? Miért kell erősödjek? És én, mint férfi dolgozzak itt? – kérdőn nézett Stranára, választ azonban nem kapott, így folytatta: – Én egy egyszerű lány vagyok. Férfinak öltözzek be és büdös alakok között cipeljem a maltert, de miért?

– Hová lettek a válogatott szép szavak, és az illedelmes viselkedés? – bámult rá Mala Strana. A férfi most látta először kiborulni a lányt. Csenge valóban zaklatott lett, láthatóan semmit nem értett. Viszont most legalább nem attól rettegett, hogy a férfi el akarja adni, vagy női báját szeretné kihasználni.

– Egyszerűen nem veszel arra rá, hogy büdös, izzadt férfiak között töltsem az időmet – közölte Csenge. A férfi elcsodálkozott ezen az újabb kijelentésén. Ez a lány évek óta szexuális szolgáltatásokat nyújt férfiaknak, attól viszont kiakad, hogy férfinak kell öltöznie és köztük izzadnia munka közben? Elemezhette volna a kérdést és Csenge férfiakról alkotott téves elképzelését, de nem tette, a lényegre szorítkozott.

– Szépen megkérlek, tedd meg! Egyszerűen, szükséged lesz rá a későbbiekben, ezért muszáj – kérte. – Sokat fogsz tanulni belőle, erősödni fogsz, izmosabb leszel, javul az állóképességed, és gyakorolhatod színészi képességedet is. Csak pár napot kérek, maximum néhány hetet.

– Maltercipelésből?

– Cserébe megtanítalak úszni.

– Nincs üzlet, vízbe akarok halni – jelentett ki Csenge.

– Akkor elintézem neked, hogy legyen egy kész tavad, amibe belehalhatsz – alkudozott tovább a férfi.

– Találok egyet, ne aggódj, nélküled is – dacoskodott a lány, elfordult a férfitól, nézte a csupasz falakat. Mala Strana nem válaszolt, várt, várta, hogy a lány megértse, ehhez most ragaszkodik. Egyébként is meg kellett tanulnia engedelmeskednie, szót fogadnia. Ez most jó lecke. És tudta, hogy Csenge képes arra, amire kéri. Bár szép alakja van, némi sminkkel, sötét, megfelelő ruhában el fogja tudni adni magát fiúnak. Csenge végre felé fordult:

– Lenne egy kérésem cserébe.

– Mondd és megteszem – vágta rá a férfi azonnal.

– Hány nap lenne itt a robot?

– Néhány hét.

– Hét? – csodálkozott el Csenge, körbenézett. – Velem akarod felépíttetni, ezért csábítottál el?

– Mit kérsz érte cserébe?

– Fizesd ki az albérleti szobámat egy évre előre.

– Ott, ahol laktál, annál a kurvánál? – csodálkozott Mala Strana. Úgy érezte, Csengéhez egyáltalán nem illik az a környék, az a barátnő és az a lakás. De látható volt, hogy Csengét nem ez érdekli most. – Ha ezzel biztonságban érzed magad, holnap átutalom a pénzt – ígérte.

Csenge elmosolyodott, bólintott. – Muszáj, hogy férfinak öltözzek?

– Meg tudod csinálni! Különben, ha rájönnek, hogy ki vagy, te fizeted ki helyettem a munkásokat – vágta rá gondolkodás nélkül Strana. Aztán rájött, hogy talán nem kellett volna, a lány szeme elsötétült. – Hé, ez csak játék! – javított a helyzeten.

– Ne játssz velem, nem vagyok a játékbabád és a kitartott kurvád sem! – kérte Csenge és otthagyta a férfit a meztelen lakásban. Strana utána sietett, félt, hogy a lány eltűnik. Nem ment el, a kocsinál várt rá, viszont nem szólt, nem is csicsergett többet. Rossz hangulatban értek haza, töltötték el a vacsorájukat, Csenge tüntetőleg csak zöldséget evett.

– Remélhetem, hogy nem nyitod rám a gázt? – próbálta oldani a feszültséget lefekvés előtt Mala Strana.

– Tegnap nem vertél meg, így vannak esélyeid – biztatta Csenge komolyan, és egyáltalán nem volt hajlandó mosolyogni, bár érezte, hogy Strana mindent megtesz, hogy kibékítse. Mégsem engedett, rosszul esett neki a férfi megjegyzése, hiszen voltak pillanatok, amikor egy időre el tudta felejteni a múltját. De ezek a szavak eszébe juttatták, hogy akármilyen kedves is vele, mégiscsak az utcán felszedett nőt látja benne. De vajon akkor miért nem aszerint viselkedik vele? Mit akar valójában tőle? És ő miért engedelmeskedik neki? Bevonult a szobájába, ránézett a ruhákat tartalmazó szatyrokra, amiket még csak ki sem pakolt. Hiszen talán ma éjjel kiderül, hogy mindez csak szédítés volt és semmi nem igaz belőle. Felkészült rá, hogy talán éjjel bemegy hozzá Strana és szexre kényszeríti cserébe a kényeztetésért, a ruhákért. És ha megteszi, akkor mit tesz? Elfogadja, hogy egy kitartott kurva lett egy öregember mellett? Ült az ágyán és könnyeivel küszködve gondolkozott. Miközben rémképek gyötörték, eszébe jutott, hogy mit vár el tőle másnap a férfi. Érthetetlen volt számára a kérés, bár azt el kellett ismernie, hogyha azt kéri, hogy fiúnak öltözve részt vegyen egy építkezésen és ezáltal erősödjön, akkor talán tényleg nem kurvának akarja tartani. Semminek nem volt értelme. Sem a képtári bemutatónak, sem annak, hogy elvitte a kedvenc éttermébe. Csenge bevallotta, hogy nem érti, mi folyik körülötte, csak sodródik a helyzetben. Ám mégis jól érezte magát ebben a sodródásban. Az öreg valójában kedves volt vele, Nagyot sóhajtott és letörölte szeméből a könnyeit. Mackó lett ismét az ágya, hozzábújt és egy jó órát forgolódott, mire elaludt.

Mala Strana éjfél körül ment be hozzá. Lehajolt az alvó lányhoz, megsimogatta az arcát, de az meg sem mozdult. A férfi felemelte a földről, óvatosan az ágyába fektette. Csenge épp csak megmozdult, fordult egyet és aludt tovább. Nézte a lányt, hallgatta halk szuszogását, nézte szépen formált mellkasát, a póló alól kikandikáló vastag, férfias, izmos combját. Nézte, és rájött, hogy nem kívánja, már szereti a lányt. Szereti, mint az egykori kutyáját, szereti, mint gyermekkori legjobb barátját, szereti, mint szerette volna a gyermekét. Először gondolt erre, de ez a gondolat azonnal meg is nyugtatta. Végre tudta, hogy jól döntött, hogy sikerülni fog minden, amit eltervezett. Tudta, hogy Csenge egy nap meg fogja látogatni a hattyúkat etető öreg hasonmását. Plédet terített az alvó lányra, puszit lehelt a homlokára és rácsukra a szobaajtót.Csenge megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor ismét egyedül maradt. Felébredt, amikor nyílt az ajtó és mozdulni sem mert, egyszerűen nem akart tudomást venni arról, amiről tudta, hogy pár perc múlva meg fog történni. De nem történt meg. A férfi megpuszilta és békén hagyta. Nem tudta eldönteni, hogy idióta vagy egyszerűen csak tényleg egyedül érezte magát és egy gyereket akart szerezni. Vagy valóban van valami vállalkozás, amibe belenevelné? Elmosolyodott örömében, hogy nem bántotta a férfi és talán értékeli őt, mint embert, esélyt ad neki a normális életre. Ebben a pillanatban nem érdekelte már a miért. Lecsukta a szemét és megnyugodva elaludt.