Teltek a napok, és Csenge nem győzött tanulni. A legkönnyebbnek az iskolai anyag bizonyult, heti három délután rendszeresen megjelent az órákon, bár volt, hogy elaludt egy-egy unalmas előadáson. Kerülte az osztálytársait, igazából nem akart velük semmilyen kapcsolatot kialakítani, hiszen annyi más dologra kellett figyelnie, sokkal nehezebb volt lépést tartania a két férfivel. Mala Strana egyre gyakrabban elvitte „szomszédolni", más városokban jártak éjszaka, ahogy ő mondta, tanította a gyakorlatban azt, amire Pozór otthon a pincéjében. A riasztókkal már-már boldogult, ám amikor magabiztossá vált újabb és újabb technikai ismeretekkel bombázták.
Később fegyvert adtak a kezébe, az indián kertjében lövöldöztek konzerves dobozokra. Bár Mala Strana megígérte, hogy csak altatólövedékek kerülhetnek a fegyverbe, Pozór komolyabbra vette a figurát, a dobozokon komoly lyukak keletkeztek.
Közben Margharet élvezte a gazdag elvált nő életét, partikra, kiállításokra, vacsorákra járt a férfivel, szórakozott és kábította a vendégsereget. Attól kezdve, hogy a vendéglátók megjegyezték, édes pezsgővel, némi politizálással és sok tánccal tudják kényeztetni a vendégüket, az ő élete is könnyebb lett. Rövid idő alatt elérte, hogy már nem lehetett megtartani egy kiállítás megnyitóját vagy más baráti találkozót az Iránból hazaszakadt hölgy és kísérője nélkül. A háziasszonyok az általuk nagyra becsült ladytől kértek tanácsot, a férfiak megkérték, hogy segítsen választani az asszonynak egy-egy ékszert vagy más ajándékot. Margharet ezeket a vásárlásokat élvezte a legjobban, hiszen olyan tárgyakat választott, amiket ő is szívesen viselt volna. Az asszonyok elégedettek voltak az ajándékokkal, sőt, diszkréten jelezték, hogy legközelebb mire vágynának a férjüktől. Ám miközben ő kedvére táncolt, vásárolgatott, barátkozott, beszélgetett, Strana kapcsolatokat épített ki és egyre többször hagyta magára partnerét. De hogy kivel és milyen jellegű összeköttetéseket épít ezeken az estéken arról alig beszélt a lánynak.
Pozór egy délelőtt új leckét talált ki számára, autóba ültette. A hatást leírhatatlan volt, több órás gyakorlat után az indián kijelentette, hogy mindenkinek jobb, ha soha többet nem ül kormány mögé.
– Abszolút nincs érzéke a vezetéshez – jelentette Mala Stranának a fejét csóválva.
– Mit tettél, kislány? – kérdezte a férfi nevetve.
– Nem tudom megjegyezni hol a gáz, hol a fék. Nem látom a lábamat, az a probléma! De igazán nem érdekel, nem is akarok vezetni, nincs autóm, úgyhogy inkább iskolába megyek.
-----
Hetek teltek el úgy, hogy a lány egyik szerepéből a másikba esett, gondolkozni, pihenni igazán nem volt ideje. Élvezte, hogy mindenki körülötte forog, új ismereteket sajátíthat el, tanult, mint Csenge, mint lady Margharet és mint Angela. Közben eltelt az ősz, halloween éjszakáját a hálaadás ünnepe követte, majd megérkeztek az első hó, téli napok következtek. Az üzletek, majd az emberek is karácsonyi lázban égtek, a vacsorapartikon az asszonyok a karácsonyi dekorációról, az üdülésről, a pihenésről társalogtak.
Csengének azonban az iskolában kellett teljesítenie, közeledtek a januári vizsgák és kezdte érezni az átaludt órák tananyagának hiányát. Pozór is egyre nehezebb feladatokat talált ki számára, Mala Strana pedig a szabad estéiken kirándulni vitte „tipikusan" felszerelt házakhoz. Bár élesben Csenge még nem dolgozott, a pénzkereső munkát a férfi egyedül végezte, de elvitte Csengét olyan házakba is, ahol a tulaj is, a kutya is otthon volt. Csenge leginkább ezeket a kettesben eltöltött estéket szerette, figyelt a férfire, leste minden mozdulatát, itta a szavait.
...
– Azt gondolom, megérdemeljük a pihenést – lepte meg Mala Strana egy nap, amikor odakinn sűrűn hullt a hó és Csenge lustán elnyúlva pihent Pozór pincéjének kanapéján. – Hol van most a lady?
– Nálad, épp hemperegsz vele az ágyban és mocskos dolgokat műveltek.
Mala Strana elhúzta a száját, de nem tartotta időszerűnek, hogy lelki beszédet tartson arról, hogy milyen szép a szerelem.
– Akkor szedd össze magad és induljunk!
– Hová megyünk? – kérdezte Csenge izgatottan.
– Nyaralunk!
– Tél van, esik fentről valami, ami hideg és nem nyaraláshoz való.
– Elviszlek a Paradicsomba – ígérte a férfi.
– Esélyem nincs, engem oda nem engednek be. Sőt, azt gondolom, téged sem – tiltakozott csendesen a lány, de a férfit nem hatotta meg, indult volna már. – Nem hoztam semmit, össze sem pakoltam – ellenkezett tovább.
– Mindent összeszedtem, ami kell, még fürdőruhát is hoztam neked.
– Jeges vízbe úszunk? Nem is tudok úszni.
– Megtanítalak – biztatta Mala Strana.
– Ne tedd, ha tudok úszni, nem leszek képes vízbe fúlni.
– Ez a célom! Olyan ügyesen tanulsz, megérdemled, hogy te is etethesd a hattyúkat a szanatóriumban, az öreg fák alatt.
– Én vízbe akarok fúlni! – veszekedett Csenge, de engedelmesen magára vette a meleg kabátját és beült a férfi mellé az autóba.
– Nagyon ronda a vízi hulla. És te olyan szép vagy, biztos öreg korodban is szép leszel. Majd csoszogsz az erdőben, vigyáznak minden lépésedre, remegő kezekkel etetheted a hattyúkat, hálásan vijjognak majd rád, lehet, hogy le is csapnak egy kis vizet.
– Nem állítom, hogy veszettül vágyok erre a csoda-meghitt lassú halálra.
Fintorgott még egy kicsit a gondolaton, miközben elhagyták az utolsó házakat is. A hegyek felé indultak, ám elhaladtak a síparadicsomhoz vezető leforduló mellett.
– A víz mélye gyorsabban öl – jegyezte meg csendesen visszatérve a témára. – Nem értem, miért akarsz romantikus erdőben sétálni és hattyút etetni. És azt sem értem, mi ez a titkolózás. Miért nem mondod meg, merre megyünk? Ez munka vagy pihenés? Nem tudok síelni sem, ahogy úszni sem, valahogy ezek épp úgy kimaradtak az életemből, mint a szeretet, romantika, szerelem és az egyéb őrültségeid.
– Ezek nem őrültségek, csak számodra ijesztőek. Pihenni megyünk, kettesben egy kellemes vendégházba. Megérdemled, rengeteget dolgoztál az elmúlt hónapokban. Viszont nagyon keveset beszélgettünk fontos dolgokról.
Csenge nagyot sóhajtott, lecsúszott az ülésen, becsukta a szemét.
– Tudom, hogy nem akarsz beszélni lelki dolgokról, a múltról, de ahhoz, hogy rendesen tudd a munkád végezni, testben és lélekben is mindig jelen kell lenned. Szeretnék segíteni ebben, szeretném látni, hogy végre kisírod magad, elengeded a kellemetlen emlékeket. Beszélj róla és akkor feldolgozod a fájdalmaidat, kiengeded az általad felépített börtönből a rossz dolgokat. Hiszen még mindig a nagy macival alszol éjszakánként, vergődsz, rosszat álmodol.
– A múlt állandóan visszatér, bárhogy is próbálom elfelejteni – vallotta be Csenge. Bár már hetek óta nem beszéltek a múltról, most sem akart. Remélte, hogy ha nem kerül szóba, egy éjjel már nem jön elő a nevelőapja képe, eltűnik, elfelejtődik.
– Segítene, ha néha kibeszélnéd a rossz álmokat, ha olykor-olykor kisírnád magad.
Csenge csendben maradt, úgy tűnt, elgondolkozik a férfi javaslatán. Több mérfölddel később szólalt meg.
– Taníts meg úszni, ha annyira fontosnak tartod, de ne akard, hogy sírjak! – kérte Mala Stranát belenyugodva a ténybe, hogy a férfi nem hagyja meg neki a vízbe fúlás elméletét megvalósítani. Hátradőlve próbálta élvezni tovább az utat. Nem sokáig tehette, letértek az autóútról, a férfi megállította az autót, kiszáll, átment a lány oldalára, őt a vezető üléshez küldte.
– Elfáradtam, vedd át a kormányt!
– Fogalmad nincs róla, hogy milyen rosszul vezetek – állította Csenge, és az autó előtti útra mutatott. – Ez havas, jeges, jégbordás, nem tudom milyenes, és én még száraz úton sem tudok vezetni.
– Tudsz! Gyerünk, ez neked nem lehet probléma!
Csenge szót fogadott, átült a vezetőülésbe. Indította volna az autót, azonban lefullasztotta a motort.
– Nyugodtan, az autó olyan, mint a... – Strana nem mondta ki, hogy a szerelemre, a szexre, az érzésekre gondolt, tudta, hogy Csenge ezektől a szavaktól inkább megvadul és ütni-verni kezdi a kormányt. – Szóval érzéssel!
Csenge újra indított, az autó most engedelmesebben viselkedett, de érezte, hogy nem ő az úr.
– Lehet, hogy te tudod, hogy én tudok vezetni, csak én még erre nem jöttem rá – jegyezte meg. – Talán, ha mégis visszavennéd a kormányt.
– Jól csinálod – állította továbbra is Mala Strana a látható hazugságot, és hogy mindezt hihetőbbé tegye hátradőlt az ülésében, becsukta a szemét.
– Nem lesz itt se vízbe fúlás, se hattyúetetés – morogta a lány maga elé. – Egyszerű, snassz autóbalesetben hallunk meg – jósolta, de nem volt sok választása, a férfi nem reagált rá tovább, az út közepén nem állhattak. Gázt adott, a kerekek megcsúsztak, ahogy tudta visszakormányozta az autót az út közepére, ahol szerencsére most senki másnak nem jutott eszébe közlekedni. Újra gázt adott, most óvatosabban, az autó most nem ugrott meg, szépen gyorsult, már-már haladásnak lehetett nevezni, amit Csenge és az autó kettőse művelt. A lány a száját harapdálta izgalmában, először kezdte megérezni az autót a feletti hatalmát. Lassított és gyorsított, mivel a mellette ülő férfi nem szólalt meg, egy alkalommal megpróbált megállni, és örült, hogy az úton maradtak. Ezt többször eljátszotta, aztán úgy döntött, most már akármi is van, meg tud állni, így bátrabban indul a hosszú egyenes útnak.
– Mondtam, hogy tudsz vezetni – szólalt meg egy idő után a férfi, kinyitotta a szemét, a lányra mosolygott. – Földöntúli intelligenciád van, egyszerűen mindenhez értesz.
– Nincs jogosítványom – jegyezte meg Csenge, de le nem vette volna a szemét az útról.
– Van – nyugtatta meg a férfi és elnevette magát, mert a lány úgy meglepődött, hogy ránézett. – Bocs, de nincs időd most még tanfolyamra is járni. Nem mindegy, hány papírt hamisítanak nekünk? Ha szükség van rá, vezetni fogsz.
– De gyakorlatom biztos nincs.
– Az is lesz, épp most szerzed.
– És mihez van még engedélyem? Érettségim nincs? Mi az, amiről még nem tudok?
– Ne háborogj! – szólt rá a férfi. – Az érettségiért meg kell dolgoznod, de a nyolcadik évről tudod, hogy van bizonyítványod, különben nem tudtalak volna beíratni az esti gimnáziumba. Annyi eszed van, amennyit az a papír megkövetel. Menjünk már gyorsabban, kérlek! – szólt bele a vezetésbe. Azt látta, hogy a lány tud sebességet váltani, érezte, hogy kipróbálta a fékeket, most már csak a sebességen kellene javítania, mert így a fagyott csiga is leelőzi. – Szóval van jogsid, szerzel gyakorlatot, majd időt kerítünk rá, hogy a rutinpályára is kijuss. Most a havas úti gyakorlatot tartjuk. Fél óra múlva pedig belekezdünk a téli pihenőnkbe.
– Biztos az is tanulással jár – jegyezte meg a lány, bár nem hallatszott a hangján, hogy ez esetleg zavarná. Egyre jobban élvezte a vezetést, érezte maga alatt az autó erejét. Mala Strana ezért nem is szólt semmit a megjegyzésre. Irányította, mikor térjenek le a főútról, majd egy még keskenyebb útra vezette. Hagyta, hogy a lány felfedezze az autó képességét a csúszós földúton is, visszacsukta szemeit és csak akkor nyitotta ki, amikor Csenge jelezte, hogy az utat kerítéssel zárták le előttük, nem tud tovább menni.
– Gyalogolunk kicsit – javasolta a férfi, frissen pattant a kocsiból. Hátizsákot adott át, neki is jutott, előremutatott a kerítés mögötti havas útra, és meg is indult az általa meghatározott irányba.
– Miért nem zárod be sohasem az autót? – kérdezte hátra mutatva Csenge. Ő bizony féltette volna a kocsiját, ha az övé lett volna.
– Hátha valakinek szüksége van rá – vont vállat Mala Strana.
– És akkor mi hogyan megyünk haza? – kérdezte a lány visszanézve az egyre távolodó autóra.
– Elkötünk mi is egyet! Előre nézz, azt a dombot megmásszuk, utána csodálatos kis tavat találunk.
– Izgalmasan hangzik. Amúgy sem ember, sem autó nincs itt, kiét kötjük el, ha szükséges?
– Most mondtad, hogy sehol egy ember, akkor ki kötné el a miénket? Gyere már – siettette a férfi, tartott attól, hogy rájuk sötétedik. – Nem szeretnék újra építkezésbe kezdeni, ezért jó lenne, ha figyelnél a kondidra! – figyelmeztette Mala Strana a mellette lihegő lányt. Bár egyenes ösvényen mentek, a magas hóban nehéz volt lépni, Csenge egyre nehezebben tudta vele a lépést tartani. A férfi azonban egyáltalán nem fáradt.
– Látod előttünk azt a fát, amely egyedül áll? – kérdezte a lányt, majd belekezdett a szokásos oktató anyagába a művészet szépségeiről, most a természet képeit használva fel eszközül.
