Korán sötétedett, rájuk ereszkedett az alkony, fokozatosan hűlt a levegő. A beígért tavat megtalálták, befagyva, mellette azonban kis vendégfogadó ablakából hívogató sárga fény áradt.
A havas földút érintetlennek tűnt, mindent belepett a friss hó. Csenge úgy érezte, a világ végére jutottak, ahol egy mézeskalács házikóhoz hasonló, fagerendás fogadó várja őket. Azonban nem a vasorrú bába fogadta a vendégeket, a vendégház kihaltnak és csendesnek tűnt. Karácsonyi díszben várta vendégeit a ház, a társalgó kandallójában tűz égett, kellemes melegben tették le a kabátot a régi, fából faragott fogasra. Strana úgy viselkedett, mintha hazaért volna, levették havas csizmájukat is, puha, piros, télapófejű meleg papucsba bújtak, ami ki volt készítve, talán számukra? A hátizsákokat is otthagyták a fogas mellett, majd elhelyezkedtek a fogadó társalgójának foteljeiben.
– Na, micsoda helyre hoztalak? Tetszik, ugye?
– Hát mégis beengedtek minket a mennyországba – jelentette ki Csenge, elnyúlva a kandalló előtti kényelmes fotelben élvezve a tűz melegét. – Ennek a háznak is te vagy a tulajdonosa?
Strana csak vállat vont, amikor egy idősebb hölgy lépett hozzájuk. Stranát szeretettel fogadta, jó ismerősként érdeklődött az útjuk viszontagságairól, kicsit szidta a sok havat, de aztán a lány felé fordult, Csenge is kapott egy ölelést. Néhány szóval beszámolt arról, hogy üres a fogadó, és minden a szokásos helyen megtalálható, aztán magukra hagyta őket.
– Van néhány napunk, hogy kipihenjük magunkat, élvezzük a téli szünetet és megtanulj úszni. De most ha van kedved, megmutatom a házat.
Mala Strana valóban jól ismerte a helyet, bemutatta az egész házat, a konyhától az emeleti szobákig. Tizenkét személy részére alkalmas kis fogadót jártak körbe, azonban idegenekkel nem találkoztak. A hatalmas rönkökből összeállított faházban igyekeztek családi hangulatot varázsolni és teljes kényelmet biztosítani a vendégeknek. A kandallóban ropogó tűz előtt kis asztalkán teáskészletben gőzölgött a tea. Csenge meg mert volna esküdni rá, hogy amikor elindultak a házzal ismerkedni, a tea még nem volt ott az asztalkán.
– Téged be fognak engedni a mennyországba, már ha létezik ilyen. Nem vagy annyira rossz, mint gondolod, higgy nekem!
A férfi teát nyújtott a fotelben ismét elnyúló lány felé, majd maga is elhelyezkedett a saját csuprával. Élvezte ő is a meleget, a kényelmet és a lány szépségét. Csenge észrevette a férfi pillantását, de nem akart törődni vele. Tudta, hogy Mala Strana szereti őt, de mint férfi sosem jelezte, hogy kívánná, és Csenge tisztában volt a saját érzéseivel, csak apaként tudott a férfire felnézni, máshogy már úgy érezte, nem is tudná kezelni a kapcsolatukat. Egy pillanatig összeakadt a tekintetük, egy férfi és egy nő tekintette, de Strana elnevette magát, és a kandallóban, a tűz által körülnyaldosott fadarab vizsgálatával kezdett foglalkozni.
– Gyerek vagy – jegyezte meg, ám Csenge érezte, ez most nem volt őszinte megjegyzés. A férfi sok mindent gondolt az előző pillanatban, de azt nem, hogy az előtte lévő nő gyermek még. Mégsem szólt, hagyta elveszni a pillanatot, hiszen tudta, hogy mindent elrontanak, ha kapcsolatuk más irányba indul, mint amin eddig haladtak. Strana visszafordult felé, a szemébe nézett.
– Annyira fiatal vagy és gyönyörű, nehéz ellenállni a szépségednek.
Szavai egyszerűen, tiszta szívből szóltak, de Csenge érezte, hogy nem a férfi szól hozzá, inkább az apa, aki az elmúlt hónapokban magához emelte, befogadta, tanította és taníttatta. – Mondanám, hogy vigyázz magadra, vigyázz a férfiakkal, de ez felesleges, hiszen zsigerből kerülöd az ilyen helyzeteket – folytatta Mala. – Inkább azt javaslom, kezdj el magaddal te is úgy számolni, mint felnőtt nő, akinek hamarosan kapcsolata lesz.
– Kérlek, ezt hagyjuk! – szólt közbe Csenge, de a férfi arckifejezése leállította a további tiltakozó szavait.
– Előbb-utóbb eljön az a fiatal srác, akiért meg fogsz őrülni, És akkor nagyon sok minden meg fog változni, köztünk is. Hiszen befolyásolni fog téged az új kapcsolat. És ez normális dolog is. Bár azt szerettem volna, hogy vedd át mindazt, amit én csinálok, és tudom, hogy képes is vagy rá, de megszerettelek annyira, hogy ne legyek önző. Neked elsősorban Csengeként kell élned. Most egy tanuló lány vagy, és ez így jó. Emellett ki kell alakítanunk, hogy legyen szabad időd. A lady néhány hét múlva eltűnik, hiszen csak arra kellett, hogy olyan körökben tudjunk forogni, amely eddig elérhetetlen volt számomra. Most, hogy a lady bevezetett az újgazdagok világába, a báli szezon végével elutazhat. Úgy gondoltam, ideje, hogy erről beszéljünk, és erről legyen információd.
Teát öntött Csengének, majd magának is.
– Tudom, hogy az elmúlt időszak nehéz és fárasztó volt számodra, ráadásul egy csomó új dolgot tanultál, és azt kell mondanom, fantasztikusan helyt álltál. Én is elfáradtam, bár nagyon élveztem az elmúlt hónapokat. Kockázatos volt az az augusztusi döntésem, de jó volt a megérzésem, nagyon ügyes vagy, gyorsan tanulsz, földöntúli intelligenciád mindenen átsegít és kiváló színésznői képességeddel helyt álltál a különböző szerepekben.
– Ezt most miért mondod így?
– Mert szerettem volna elmondani, hogy mennyire örülök annak, hogy megismertelek, hogy elfogadtad az ajánlatomat, és hogy azóta kitartasz mellettem. És egyúttal azt is szeretném, hogy tudd, semmivel nem tartozol nekem és nem kell elfogadnod feltétlenül azt a jövőt, amit én szánok neked. Ezt is tudnod kell. Ha bármi történik, ami miatt azt mondod, hogy ennyi és nem érdekel tovább az ajánlatom, akkor sincs semmi baj. Már sokat segítettél nekem, jelenléteddel kimozdítottál az unalmas mindennapokból, a fásultságból, még Pozórra is jó hatással voltál.
– Most ezt miért mondod?
Csenge ijedten ismételte kérdését, hiszen az előbb sem kapott konkrét választ. Hirtelen eszébe jutott, hogy esetleg Strana megváltoztatta a korábbi döntését és el akarja küldeni. Elöntötte a félelem érzése, arca sápadttá vált, gyomra összeszűkült. A férfi is észrevette a változást a lányon, felállt a fotelből, elvette a lánytól is a csuprot, az asztalra tette őket. Csenge felállt, nem értette, mit vár tőle Strana. A férfi magához húzta, átölelte, miközben a szavaitól megzavarodott lány nem ellenállt, hozzábújt. A férfi érezte, hogy egész testében remeg.
– Te jó ég, mint mondtam, hogy ennyire megijedtél? – kérdezte Strana, leült a kandalló előtti szőnyegre, magával húzta a lányt, karnyújtásnyira helyezkedett el tőle, úgy nézett Csengére.
– Annyira szép és jó minden, ne küldj el most – kérte Csenge halkan. – Tudod, hogy mindent megteszek....
– Dehogy küldelek el! Épp azt akarom megmagyarázni neked, hogy semmi nem fog változni köztünk akkor sem, ha nem akarsz mindent megtenni, amit kérek. Ha jön egy férfi az életedbe, akibe beleszeretsz, és aki mellett más életet szeretnél választani.
– Nem értelek.
Mala Strana nagyot sóhajtott.
– Úgy tűnik, tényleg nem értesz. Tudod, hogy nem vagyok a lelkizés nagymestere, azt akartam konkrétan elmondani, hogy bármi történik a későbbiekben, az elmúlt hónapokban megszerettelek téged, és azt szeretném, hogy hozzám tartozz – magyarázkodott, de látva a lány értetlen arcát, a belső zsebébe nyúlt és kivett belőle egy összehajtogatott iratot. – Olvasd el inkább, minthogy még jobban megzavarnálak a szövegemmel.
Csenge óvatosan bontotta szét a papírt, fogalma nem volt, mit tartalmazhat az írás. Akkor sem lett okosabb, amikor elolvasta, egyszerűen nem fogta fel idegességében, mit lát. Vagy felfogta? A nevét látta az első sorokban, a férfi vezetéknevével együtt.
– Elvettél feleségül? – kérdezte értetlenül felnézve a férfire. Strana rácsodálkozott, majd elnevette magát.
– Dehogy, hisz a lányom lehetnél!
Átvéve a papírlapot, közelebb ült a lány mellé.
– Nézd: születési anyakönyvi kivonat – mutatta a papír hivatalos fejlécét. – Látod, örökbe fogadtalak, még volt rá fél évem. Hivatalosan is a lányom lettél, már nem köröznek és nem kell visszamenned a nevelőotthonba, ha elfognának a rendőrök.
– Engem örökbe fogadtál? – kérdezte kábán Csenge és lassan elért az agyáig a férfi mondata. – Lehet ilyet csinálni?
– Persze, hogy lehet! Kellett némi összeköttetés, hogy gyorsan és a meghallgatásod nélkül történhessen, de hova lett volna akkor a karácsonyi meglepetés! Annyi gondot okoztál a gyámhatóságnak, a nevelőknek, hogy nem is volt nagyon nehéz elintézni. És hát te is tudod, pénz és összeköttetés kérdése minden. Nyáron betöltöd a tizennyolcat, addig viszont hivatalosan is jó helyen vagy. Na, mondj már valamit!
– Nem tudom, mit mondhatnék? Az előbb úgy néztél rám!
– Attól még szép vagy, hogy az apád lettem hivatalosan is. És vakká sem váltam! – nevetett újra a férfi, de látta, hogy Csenge még gondolkozik, próbálja az előbbi ijedtségét feldolgozni. – Szóval azt akartam az előbb mondani, hogy most már, ha te is akarod, hivatalosan is élhetsz velem, mellettem a lányomként, és semmi nem kötelez arra, hogy megtanuld az általam tanított verset, ha más terveid lennének a továbbiakban.
– Nincs más tervem – jelentette ki azonnal a lány, ezt a részét legalább értette a helyzetnek. – Tényleg hivatalosan az apám lettél? Ez igazi papír, nem olyan, mint a jogosítványom?
– Teljesen hivatalos, igazi – nyugtatta a férfi. Nézte a hivatalosan is elismert lányát, aki még mindig a papírt olvasgatta, mintha valami információt még szeretne megtudni belőle.
– Fogalmam nincs arról, kik a szüleim – gondolkozott el Csenge hangosan. – De szuper lenne, ha tényleg te lennél az apám.
– Az lettem – bólintott a férfi, várt.
Csenge ránézett, előbb kábán, szomorúan, aztán végre elmosolyodott.
– Tiszta őrült vagy! Tudod, hogy milyen rossz gyerek vagyok?
– Tudom – bólintott ismét a férfi. – De most már jogom van ahhoz, hogy sarokba állítsalak, ha rosszalkodsz.
– Hú, ez ijesztő!
– Gondoltam, örülni fogsz neki – vont vállat a férfi, azt nem gondolta, hogy ijesztőnek tartja a lány a tényt, hogy végre van apja. – Persze, ha nem akarod, vissza lehet csinálni.
– Dehogy! – kiáltott fel Csenge, végre letette a papírt, a férfira is figyelt. – Életem legszebb eseménye! Csak nem tudom, mit mondhatnék, mit adhatnék én neked köszönetképpen....
– Adtál már – biztosította a férfi, felállt, italt keresett a tea helyett, bort talált, a lánynak is adott egy pohárral a vörös nedűből. – Visszaadtad az életkedvemet, a reményemet, újraírtad a jövőmet – állította, de Csenge tekintetéből látta, hogy a lány nem érti, ezért tovább beszélt. – Emlékszem, mondtam neked, hogy mielőtt találkoztunk, kezdtek elromlani a dolgok. Kedvetlen voltam, untam Pozór társaságát, mindent, unalmasak voltak a mindennapok. Már nem okozott örömet a munka, nem volt benne izgalom, kihívás, csak rutinfeladatként végeztem, amit rám bíztak. Van az utcában egy kis srác, olyan kallódó gyermek, vele többször beszélgettem az élet nagy kérdéseiről, egész ügyes zsebtolvaj, de butus, szeleburdi, felelőtlen kis kölyök. Terveztem vele valamit, de éreztem, hogy nem igazán lesz alkalmas arra, hogy velem együtt dolgozzon. Szóval, egyhangúság és unalom tespedt rám, amikor beléptem abba az éjszakai csehóba. Te meg ott ragyogtál, miközben éjféltájt gyerekesen Micimackót olvastál és csillagokat akartál bámulni. Megmondom őszintén, nem tartottalak normálisnak a legelső beszélgetésünk alatt. De tévedtem, életem legjobb vására az a kétszáz dolcsi volt, amit átadtam akkor neked.
– Még meg van – mosolygott Csenge. – Eltettem szerencsepénznek.
– Az én szerencsémet meghozta. Azóta az este óta újra élek, mindent más színben látok, vidáman telnek a napok, és melletted igazán nem lehet unatkozni. Szóval sokat fizettél azért, hogy kiérdemelhesd azt a büntetést, hogy hivatalosan is az apád lettem.
– Kedves vagy! – ölelte át Csenge a mellette ülő férfi derekát. – Bár valójában nem tudom, megérdemlem-e. Én rossz vagyok.
– Persze, és veszélyes és szerintem kicsit idióta is, de hát nekem, ezek szerint, ilyen gyermek jutott – sorolta nevetve Strana Csenge hibáit.
– Nem, veszélyes nem vagyok!
– De az idiótával semmi bajod? Oké, maradjunk ennyiben. Egyszóval, ahogy ebbe az egész beszélgetésbe belekezdtem, a lényeg az lenne, hogy nagyapa szeretnék lenni majd egyszer, így jónak tartanám, ha sikerülne továbblépned a múltadon és új lappal indulnál neki a párkapcsolati kérdésnek.
– Tépd szét azt a születési anyakönyvi kivonatot nyugodtan – állt fel mellőle Csenge. – Nem lesz férfi az életemben és nem lesz unokád, legalábbis tőlem nem.
Mala Strana nézte a lány arcvonásainak megváltozását, a makacs, elutasító tekintetét. Csenge teát öntött magának, a bort mellőzte, nem ült vissza mellé, a karosszéket választotta a kandalló előtti szőnyeg és Mala Strana helyett. Szembe ült le vele, a férfi szemébe nézett.
– Nem lesz férjem, társam, párom, szeretőm, hívd, ahogy akarod, mindegy, mert nem lesz! Utálom a férfinemet, a csókolózást, a szexet, mindazt, amit te akárhogy is nevezel, de ugyanezt jelentik. És nem lesz gyermekem. Ebbe a világba én nem szülők gyermeket és nincs az a férfi, aki képes szerelemre csábítani. Hiányzik belőlem az az érzés, értsd meg végre!
– Oké – hagyta rá Strana. – Rendben, beszéljünk másról. – Mit szólnál hozzá, ha itt töltenénk a karácsonyt?
– Itt? – nézett körbe Csenge, már mosolygott. – Az egész hátralévő életemet itt töltöm, ha akarod.
– Megtanulsz úszni ez idő alatt.
– Meg is fagyok a vízben.
– Van másik tó is a közelben. Egy kicsit távolabb, mint ez, a hegyek mélyén, langyos termálvízzel vár rád.
– Nem hiszem, odakint fagy.
– Holnap meglátod – ígérte a férfi és ezt a témát is mellőzte.
Csenge sem szólt, hintázott a karosszékben, nézte a tüzet, láthatóan élvezte a meleget. Több mint fél órát maradt csendben, gondolkozott azon, amit a férfi kettőjükről mesélt. Sok minden történt, mióta találkoztak, és Csengének minden egyes nap kedves élmény volt. Azonban az élete nagyrészt nem a kedves élményekben volt gazdag, és bár újra és újra visszazavarta a feltörekvő, kitörő emlékeket, azok attól nem lettek kedvesebbek és nem is törlődtek ki az emlékeiből. Meghatározták a mindennapjait, a gondolkodását, a mondatait, a cselekedeteit. Értette, amit a férfi kért tőle, hogy felejtse el, dolgozza fel, tegyen velük valamit, de ez nem volt egyszerű. És valójában Csenge még mindig tartott attól, hogy mindarról, amit most átél, egyszer csak kiderül, hogy nem igaz, nem így igaz, nem olyan szép, ahogy most érzi. De az a papír igaznak tűnik, és ez a férfi, akihez valójában semmi köze, őszinte szeretettel nézett rá.
– Valóban igaz, hogy örökbe fogadtál? – kérdezte a hosszan beállt csendben. – Adtad a neved az én elfuserált életemhez?
– Imádni való kislány vagy – válaszolt elérzékenyülve Mala Strana. Nem tudta, mennyi mindenen gyötrődött az elmúlt fél órában a lány, de most már látta rajta, hogy örül a történteknek. – Tényleg szeretetet hoztál az életembe.
– Jó leszek ezentúl, ígérem apukám!
– Akkor itt az ideje, hogy utánanézz valami vacsorának, az öregapád kezd éhen halni.
– Megyek, medvét ölök neked, jegesmedvét – állt fel Csenge, de nem ment, a férfihoz lépett, megpuszilta újdonsült apukája arcát. Aztán zavartan elszaladt, megnézte a konyhát, ahol, ha jegesmedvét nem is, ételt bőven talált, amit felszolgálhatott éhező apjának.
