A nap hátralévő részét hegymászással töltötték. Csenge nem kérdezte miért van erre szükségük, ment a férfi után, aki könnyedén futkosott, fára mászott, csalta őt is. Csenge sikítva tiltakozott, nagyobb árkokat nem mert átugrani, félt felmászni a magasabb fákra.
– Hisztis vagy! – közölte Mala Strana, és olyan pillantást vetett a lányra, amitől az megtáltosodott, fára mászott. De csak fel, lejönni már nem mert. Társa magára hagyta, hátha összeszedi a bátorságát, de a csel nem vált be. Negyedórát tekergett, de Csenge gyáva volt. Ki is jelentette, félelmét elemezve, hogy ő nem macska.
– Pedig nyávogásban lepipálod a legnagyobb kandúrt is – jelentette ki bosszúsan a férfi, majd mégis felmászott a fa egyik vastagabb ágán gubbasztó lányhoz. Lépésről lépésre magyarázta el, hogyan kell elindulnia, ismét földet érnie, hová, melyik ágra tegye a lábát, aztán előreküldte. Csenge nem ment, csak azzal a feltétellel, hogy a férfi lent vár rá, és megígéri, hogy elkapja, ha esik. Létrejött az üzlet, Strana megmutatta, milyen egyszerű egy fáról lemászni, majd lenn várta, míg a lány összeszedte a bátorságát és végre elindult, mi több, le is ért.
– Most menj vissza! – küldte fel újra, de Csenge azt mondta soha, semmiért.
– Az uzsonnáért? – incselkedett vele a férfi és megfogva a hátizsákot, visszamászott. Jóízűen evett, mire a lány felért.
– Épp hogy jut még – jegyezte meg Strana, de örömmel nyugtázta, hogy a lány szót fogad neki. Mi több, később is engedelmesnek bizonyult, még párszor megmászták a kiszemelt fát, aztán nyugtot hagytak neki, másikat kerestek. Csenge lassan élvezni kezdte a mászást, fantáziája is visszatért, újabb mesét szőtt:
– Nemrég erre jártak a törpék – mutatott egy nagy fa tövére. Társa semmi érdekeset nem látott, csak egy apró vakond, vagy kutya által kiásott túrást. – Látod azt a nagy fát? És ott, a tövében azt a kicsi földhalmot? – mutogatott lelkesen Csenge, nem hagyta a meséjét megzavarni. – Az elmúlt napokban sokat esett az eső, és ragyogott a nap. Emiatt valamelyik nap gyönyörű szivárvány indult és épp e nagy fa tövébe vezetett a vége. Ekkor előjöttek a föld mélyéről az édes pici törpék, a természet őrei. Előbb csak félénken, óvatosan, hiszen félnek az emberektől, a kapzsi, gonosz halandóktól. Aztán felbátorodtak, a szivárvány lábához léptek, a több ezer éves fa tövében ásni kezdtek. Nem volt szükségük nagy gödörre, csak épp egy pici lyukra. Elővették apró tarisznyájukat, elrejtették a földben, majd még egyszer gondosan körülnéztek, hogy senki nem látta-e őket. Végül, mire a szivárvány szétfoszlott, ők is visszatértek, vissza a föld alá, hogy majd egyszer, ők vagy az utódaik előjöjjenek és kiássák a múlt kincse.
– Igaz, hogy az a fa maximum húsz éves, a földet kutyák kaparták ki, hogy megjelöljék a fát, de ha gondolod, ássunk! – ajánlotta Mala Strana.
– Látod, milyen emberi vagy? – feddte meg Csenge. – Az a kincs csak a törpéknek és a természetnek, az anyaföldnek érték, elemi energia, kozmikus erő. Te nem tudnál mit kezdeni vele, maximum kárt tehetnél az benne.
– Oké, akkor ne ássunk – egyezett bele könnyedén a férfi. – Menjünk, másszunk, erősödjünk – javasolta, és korát meghazudtolva ugrott lefelé ágról ágra az eddig mesefának kinevezett juharfáról.
---------
Az autóban csendben ültek, mi több fáradtan. Mala Strana vidáman nézte a mellette elnyúló lányt, hagyta, hadd pihenjen, de nem engedte, hogy bevágjon egy szunyát a hazafelé vezető úton. Ismerve alvóstílusát, bízott abban, hogy éjszaka végre csendben lesz, aludni fog és őt is hagyja pihenni. Mire visszaértek a városba, rádöbbent, hogy tévedett. A lány felfrissült, vidáman ugrott ki a kocsiból a lakása előtt, kapott egy órát, hogy összepakoljon.
-----------
Csenge a kapott óra alatt, amíg összepakolta ruháit, személyes dolgait, felvázolta Lisának a történteket. Lakótársa már nem volt olyan lelkes, mint ő.
– Eladtad magad, kis bigém – közölte kegyetlenül Lisa. – Csak figyeld meg, kiderül, hogy van a hapsikának egy-két lebuja, ahová friss husit keres, vagy kitalálja, hogy menjetek nyaralni, és mire észreveszed magad, elad külföldön.
– Hagyd abba Lisa, nincs igazad – kérte Csenge, hiába.
– Van rá egy fogadásom, kicsim. Te annyira hiszékeny vagy, már-már gyerekes. De csak szólj, kimentelek a disznó karmaiból – segédkezett, miközben nézte, ahogy barátnője összepakol, lecipeli fotel-maciját a „gonosz" kocsijához, visszaszalad a táskájáért, és búcsút int. Csóválva rázta a fejét utána és már előre sajnálta, amikor rádöbben a barátnője, ismét átverték, mint már annyiszor, amikor azt hitte, hogy valaki jót akar neki. – Ide bármikor visszajöhetsz! - kiáltott még utána, de a lány már nem figyelt rá.
Mala Strana azonnal közölte ellenérzését: – Ez a vadállat nem fér be a lakásba.
– Ő maci és Macinak hívják – vágta rá Csenge, beültetve a nagy plüss állatot a hátsó ülésre.
– Kösd is be – tanácsolta a megváltoztathatatlanba belenyugodva a férfi, majd morogva hozzátette: – Ez a szőrmók kitöri a szélvédőmet, ha befékezek.
Csenge óvatosan átkötötte Macit, sőt megígértette vele, hogy jól viselkedik hátul.
– Gyerek vagy – közölte ismét a a véleményét a lánnyal, meg is kapta a már megszokott választ.
– Te meg öregember.
A férfi elindította az autót, egy ideig mindketten egy ideig mindketten a saját gondolataikkal voltak elfoglalva..
– Nem mondod el, miről tárgyaltatok a barátnőddel? – törte meg a csendet végül.
– Kitárgyaltunk téged, meg hogy én milyen hiszékeny vagyok. Egyébként hány lokál tulajdonosa vagy?
– Ne reménykedj, nem örökölsz tőlem – értette félre a kérdést Mala. – A végrendeletemben az összes pénzemet a costanacui–i öregek otthonára hagyom.
– Mi bajod van neked azzal az otthonnal?
– Gondolod, csak te tervezted el a halálodat? Nos, nekem is vannak ambícióim. Szeretnék ott, szépen csendesen megöregedni, a fák között csoszogni, a park közepén lévő kis tónál hattyút etetve meggörnyedni, aztán az árnyas fák alatti kis szobába meghalni. De mielőtt ezt megteszem, remélem, gyakran meglátogatsz.
– Görnyedjek veled és csoszogjak?
– Elég, ha elmeséled, hogy élsz, virulsz, folyamatosan nősz. Ha látom, hogy megnőttél, meghallhatok.
– Neked gyermekmániád van.
– Ahhoz képest, hogy reggel még rossz fiúnak, majd homoszexuálisnak tituláltál, kezdesz hozzám alkalmazkodni! – sóhajtott a férfi és megállította az autót egy kétszintes épület előtti parkolóban.
– Itt mit csinálunk? – kérdezte a lány ijedten. Mala Strana érzékelte Csenge ismét fellépő félelmét, próbálta megnyugtatni:
– Megmutatom a kedvenc éttermemet.
– Ó Lisa, ne legyen igazad! – fohászkodott Csenge, de kissé lemaradva mégiscsak követte a férfit. Csendes kis étterembe léptek, amelyet egyszerűen a vándorhoz címeztek. Otthonos hangulat fogadta őket, Mala Stranát láthatóan jól ismerték, Csengét jól megnézték.
– A törzshelyem – mutatott körbe a férfi, majd hasonlóan bemutatta a törzsasztalát, a felszolgálónőt, végül, italrendelés után, a barátját is. A törzsbarát fekete, hosszú hajjal, karvalyorral érkezett, mindenhez hasonlított, de baráthoz nem nagyon, legalábbis Csenge nem ezt nézte ki belőle. Veszélyes alaknak tűnt, nem tetszett neki.
– Pozór, ő Csenge! – intézte el a bemutatási ceremóniát Mala Strana. A karvalyorrú vigyorgott, majd félrehúzta a barátját. Jó ideig tárgyaltak, de addig Csengét sem hagyták unatkozni. A felszolgálónő azonnal leült mellé, elmondta, milyen finomságot főztek a konyhán, ajánlotta is azt, sőt meg sem várta, hogy vendége rábólintson, már kiabált is a konyhába az ételért. Közben észrevette a lány felhorzsolt kezét, térült–fordult, kötözött, mire a férfi visszatért Csenge már ellátva kötszerrel, étellel várta.
– Szeretem ezt a helyet, itt gondoskodnak rólam – mondta a férfi.
– Hagyd rájuk a vagyonod felét, a hattyúknak elég lesz a maradék – ajánlotta Csenge, majd hozzálátott a „finom falatok vendégváró módra" nevezetű ételhez. A falatok valóban finomak voltak, a vendég pedig éhes, Csenge mindent megevett.
– Kimaradt a zöldségmenüd – idegesítette Mala Strana, bár ő is bevágta a vendégváró falatokat. Másról kezdett beszélni, bemutatta a helyet, különleges figyelmet szentelve az ajtók és ablakok elhelyezkedésének. Később hátra mentek, keresztül a vendégek elől lezárt helyeken, konyhán, raktárakon, a lány előtt érthetetlen részletességgel mutatta meg, hányféle módon lehet elhagyni az éttermet. Aztán felmentek az emeletre, ahol a férfi saját, állandó szobáját járták körbe. Nem mondta, miért bérel itt szobát, nem messze a lakásától, de azt igen, hogy az emeleti folyosóról is több lehetőség van az épület mögé kerülve elhagyni az éttermet. Végül visszaültek a lenti asztalhoz, majd a pult mellett beszélgető Pozórra mutatott. – A legjobb és egyetlen haverom – közölte olyan hangsúllyal, mintha ez annyira fontos lenne számára.
– Értem – válaszolt a lány flegmán, megnézve magának még egyszer a fekete hajút.
– Francokat érted! – torkolta le Mala Strana. – Azt mondtam az egyetlen, ami azt jelenti, hogy nincs másik, bárki bármit is állít. Hozzá fordulhatsz, ha bajod van, ha kell valami, ha segítségre van szükséged.
– Mit mondhatnék, nem néz ki biztatóan.
– Nem szépfiúra van szükséged, hanem megbízhatóra. És ő az. Te meg gyerek vagy, ha a külseje alapján ítélkezel.
– Nem vagyok gyerek, hiába ismételgeted. Lehet, hogy én a külsőből indulok ki, de te is, mert nem hiszed el nekem, hogy sokkal több dolgot megéltem már, mint egy hozzám hasonló korú. De nézd csak, bebizonyítom – felállt az asztaltól, a karvalyorrúhoz lépett, a pultra támaszkodott.
– Azt mondja az öreg, odafenn van egy privát szobája. Megmutatnád nekem?
– Én? – kérdezte a karvalyorr alatti ferde száj, és a lány mögött a barátjára nézett. Csenge azonban nem engedte, megfogta a férfi állát, maga felé fordította.
– Nem bántalak – mosolygott rá, megnyalva a szája szélét, miközben a Lisától tanult pillantással zavarba hozta a férfit. Pozór bűvöletbe esett, majd gondolkozóba.
– Nem lehet szépség, le vagyok tiltva – mondta végül, de végigmérte a lányt, arról nem szólt a tiltás. – Pedig piszkosul jó csaj vagy!
– És gyerek – lépett melléjük Strana, megfogta a lány kezét és kivezette az étteremből.
A Vándor ajtaja nagyot csapódott mögöttük, amikor elhagyták az éttermet..
– Ha nem bírsz a véreddel, szólj most! Kurvával nem tudok együtt dolgozni! - közölte vele, miközben beült az autóba.
– Prosti vagyok, tegnap szedtél fel kétszáz dolcsiért – közölte vele Csenge elfoglalva az anyósülést. Nem értette, miért haragudott meg rá a férfi, ő csak meg akarta mutatni, hogy nem gyermek már.
– Az utolsó alkalom volt, hogy pénzt fogadtál el ezért – válaszolt a férfi és indított. Dühből tette, gázt adott, majd leállította az autót. – A fenébe! – kiáltott rá a lányra. – Ha be akarod bizonyítani, hogy felnőttél, ne csinálj gyerekes dolgokat! – dühöngött.
Csenge összehúzta magát, várta a folytatást. Nevelőapja már felpofozta volna, az anyja ostorért kiabált, ha felidegesítette, Mala Strana a kormányra vágott.
– Megmondtam, hogy a barátom, tehát tabu!
– Nem akartam lefeküdni vele – védekezett halkan a lány.
– Én tudom, de ő nem tudta. Ne hozd zavarba, különben nem lesztek barátok. Az nem barát, aki megkettyint, majd rád vigyorog. A barát semlegesnek tart, elfogad, szeret és ráadásul Pozór üzletet is hoz. Érted, amit mondok?
– Igyekszem!
– Jó, talán tényleg érted, ha nem, az sem baj, majd megérted. Hazamegyünk, lezuhanyzunk, pihenünk végre. Hosszú volt ez a mai nap – mondta ki a végszót a férfi és újra indított. Sokkal nyugodtabban, sőt egészen finoman. Csenge figyelte, majd megjegyezte azt is, ahogy segít neki becipelni a cuccait, Macit a szoba sarkába állítja, aztán jó éjt kíván és kimegy a szobából. Csodálkozott, hogy ezt teszi, várta a kitörő dühöt, vagy legalább az utószelét. Még bámuló szobrot játszott akkor is, amikor a férfi kopogott a szobaajtón, majd belépett.
– Te mit csinálsz?
– Csodálkozok – mondta felocsúdva Csenge. – Te vagy az első, aki mérges rám és nem ver meg! – vallotta be őszintén. A férfi meglepődve nézett rá, egy pillanatig nem is értette, mire gondol a lány. Aztán megértette, hogy mindaz, amit aznap összehordott a múltjáról, nem mese, mint a törpék története, hanem valóság. Az árvaház, a nevelőszülők, az utca, ahová a barátnő vezette, minden borzalom igaz.
– Szóval azt akartam mondani, hogy ne csapkodd a szúnyogokat és nyolc előtt ne kelj fel. Légy tekintettel éltes koromra, aludnom kell – kérte és a lányra csukta ismét az ajtót.
